Most is fák közt ücsörgök, hallgatom a suttogásukat a borongós időben.

Közben kalapálnak és építkeznek mellettem, de ezt is tanulom: hogyan irányítsam a figyelmemet alig érzékelhető finomságokra, amikor durva, erőteljes ingerek vesznek körül. Már nem keresek csendes helyeket a meditáláshoz sem. Érdeklődve figyelem az agyamat, képes-e egy általam kiválasztott pontra fókuszálni zavaró körülmények között? Gyakorlás kérdése. De az tény: fa közelében könnyebb elmélyülni, a fák növelik a pszichés energiaszintet. Tudtad például, hogy Buddha állítólag egy hatalmas fügefa alatt meditálva világosodott meg? A Bhagavad Gita (a hinduk egyik szent könyve az Upanisadokból) szerint Krishnának is egy Banyan faóriás alatt volt a pihenőhelye.

Nem is beszélve Shiváról és számos ázsiai tanítómesterről, akik ilyen szent fáknak a lombjai alatt ücsörögtek, meditáltak, tanítottak. Ma is zarándokhelyeknek, falusi gyülekező és imahelyeknek számítanak a Banyan fák több ázsiai országban, természetesen Bali szent fája is ez. Alatta állni olyan, mintha templomban lennénk, egészen különleges atmoszférát érzékelhetünk alatta, körülötte. Egy ilyen fa közelében egész biztosan találsz egy templomot is.

Itt úgy tartják, hogy kisistenek, természeti lelkek, mennyei muzsikusok, szellemek, tündérek élnek ezekben a fákban, akiknek még hangját is hallani lehet. A Banyan fák belseje gyakran üreges, mert az öregebb fák léggyökerei szintén fává nőnek és többnyire megfojtják az eredeti fát, amelyből kinőttek. Az eredeti gazdafa elkorhad, így üregek keletkeznek a fa közepében, ahová be is lehet állni, ülni. Hogy ez milyen érzés? Jamie és a Csodalámpa mese főcímdala jut eszembe, amikor a fa belsejébe belépve Jamie és a kutya lefelé csúsznak, emlékeztek? Végül egy másik világba érkeznek meg. Gyerekként is misztikusnak éreztem ezt a belső utazást a fában, és hasonló élmény felnőttként is egy fa belsejében ücsörögni.

Érezhető a Fa lénye és a lakóinak jelenléte is. Most főleg az állatokra gondolok, de a balinéz hiedelmek szerint szellemek és démonok is megtelepedhetnek a fa törzsében. A Banjan Fa minden szentsége ellenére ők például semmi kincsért sem aludnának a fa alatt éjszaka. Balin ez így természetes, ahol a fény erős, ott ólálkodik a sötét is.

Sok fában van valami megfoghatatlan titokzatosság, de én úgy érzékelem, mintha ez sokkal inkább abból adódna, hogy ősi korok üzeneteit közvetítik. Ők már rég a teremtés részei voltak, amikor az ember még nem jelent meg a Földön. Az emberek valaha értették a fák nyelvét. Ez is annak az ősi tudásnak a része, amelyet elveszítünk szép lassan, ahogyan távolodunk a természetes életformától. A kelta druidák például évtizedeket áldoztak életükből arra, hogy megfigyeljék a fákat. A fák nem szavakkal beszélnek, hanem a csenden keresztül.

Amikor lelassulunk, ráhangolódunk a fákra, azok megérzik az érzékenységünket, és egyszer csak beszélni kezdenek hozzánk… azon a feledésbe merülő közös nyelven, amihez csak az elmélyült tudatállapotunkban tudunk hozzáférni. Meglehet, hogy idő és gyakorlás kell hozzá, de a fák szívesen tanítanak minket. A fák tanításaiból a druidák meg is alkottak egy olyan szakrális szimbólumrendszert, amely a fákat az emberi élettel vonja párhuzamba. A kelta Fakultusz a fákat egyenesen az ember elődeinek vallja.

Addig jó, amíg a fák még tudnak beszélni hozzánk. Addig jó, amíg még érteni, érezni tudjuk a fák üzenetét. A fák mindent elbeszélnek, ami fontos. Egy erdőbe belépve szinte határszerűen érzékelhető, hogy megváltozik a levegő. Az energia sokkal sűrűbb a fák világában. Misztikus érzés befelé haladni az erdőben.

Mintha a fák titkokat rejtenének, és ez a titokzatos világ félelmetes is lehet. A sűrű erdő már gyermekkorunk meséi miatt is szörnyen izgalmas helynek számít.  Ilyen helyeken lehet az erdei boszorkányok kunyhóit megtalálni. Ha valaha ilyen történne veletek, ne féljetek, jól is ki lehet a helyzetből jönni 🙂 Majd egyszer mesélek a boszorkányokról is.

 

A sűrű erdő nem tudjuk mit rejt, akkor is félelemkeltő a legtöbb ember számára, ha nincs valós veszély. Hát nem érdekes, hogy miért éppen a fáktól félnek emberek, ha azok sokan vannak? Miért nem a fűtől vagy a virágoktól? Talán azért, mert a félig állat, félig ember, szarvas-szőrös-kecskelábas Pán erdei isten is itt lakik, aki szereti ijesztgetni az embereket?

Mindenesetre az emberi psziché megkülönböztetett figyelmet ad a fáknak. Tudattalanunk akkor is rezonál a fákra, ha minderről semmit sem tudunk.  Az sem véletlen, hogy éppen mikor, milyen fára tudunk ráhangolódni, életünknek mely szakaszában éppen milyen fa szólít meg bennünket.

A lenyűgöző piros virágú Csodafa nekem ezt susogta a lelkembe a fülledt meleg párán át: „Ahogyan engem észrevettél, úgy érzékeld magadban is, hogy a létezésed Csoda! Álmaid gyökerei a lelked mélyéből erednek, ne félj, megtartanak! Növekedj az ég felé, gyökerezz a mélybe, bomoljanak szirmaid mert itt az idő – a többit bízd a Teremtőre.”

Hát ilyet is csak egy “Csodafa” tud mondani!