Hajnali 4 óra. Gongok és ütős hangszerek halk ritmusa kúszik be a szobámba ezen az éjjelen. A királyi templomban 3 napon át tartó folyamatos ünnep, ceremóniák sorozata zajlik.
Olyan eleven erő gerjeszti a teret, hogy felébresztett. Nem a hangjaival, mert az szinte beleolvad a trópusi éjszakai természetbe. Megy az ÉLET odakint… hajnal 4-kor!!!? Sokszor elámulok a balinéz hinduk energiáján. Fáradhatatlanul, időnként éjjelbe, hajnalba, vagy reggelbe nyúlóan megy a ceremónia vagy ünnep. Ez korántsem valami hangosan dáridózó, ittasan hajnalban tántorgó emberek zűrös mulatozásához hasonló. Nem, ez nem olyan ünnep. Itt nincs olyan. Még félálomban is az az érzésem, hogy szakrális erővel van átitatva, ami a levegőben árad.
Talán furcsa a hasonlat, de a King Kong című film jut eszembe, mikor a primitív törzs King Kong tiszteletére – akire egyfajta istenként tekintettek – szertartást mutatott be a dzsungel mélyén. A távoli felderítőcsapat csak a dzsungelből kiszüremlő dobszót, a ritmusos törzsi ének foszlányait hallotta. Szertartást mutattak be a vademberek éjjel. Volt abban valami nagyon izgalmas számomra. Igaz, a félelmen alapuló istenimádat ereje közel sem annyira felemelő, mint amit itt, a balinéz éjszakai szertartásból érzékeltem. Itt nem félik az Istent, hanem tisztelik.
Kifejezetten a távoli múltba vivő ereje van annak, ami ezen az éjjelen az éteren keresztül a pszichémre hatott. Ezért az érzésért és hatásért imádom Balit, a múltat szólítja meg bennem is! Tollat ragadtam, és írnom kellett, hogy maradandóvá tegyem ezt a pillanatot.
Ötödik éve élek Ubudban. Sok dolgot tanulok a helyiektől, az éjjeli szertartásokra viszont ritkán jutok el. Sokszor azt se lehet tudni, éppen hol és mikor van szertartás. Beszélni nem szoktak a szertartások mélyebb értelméről, talán mivel természetes, talán mivel olyan mélybe nyúló gyökerei vannak a szertartásoknak, hogy az túlmegy a mindennapi ember érdeklődési körén. A szavak szintjén kevés az, ami átadható egy szertartásból.
A helyi szertartások a Védákból gyökereznek, a fenti kép is egy védikus tűz-szertartáson készült, melyet számunkra celebráltak. Ehhez nem kell vallásosnak lenni, mivel univerzális a tartalom, a helyi papok nem azt nézték, hinduk vagyunk vagy sem. A Védák az univerzális törvényszerűségeket és tudást, a létezésről szóló ismereteket összefoglaló legrégibb, legterjedelmesebb írásos, szellemi-irodalmi gyűjtemény. Az archaikus időben élő ősök nem vallásos tanítók, hanem bölcs emberek voltak. A tanítások szájról szájra terjedtek, még az írás megjelenése után sem jelentek meg jó darabig papírlapon. Írni nem tudtak akkoriban még az emberek, amikor a VÉDÁK már létezett az intellektuális térben, és ebből később vallások alakultak ki. A Védák leírása főleg a papok és guruk dolga volt. Olyan tudást is magában foglal a terjedelmes gyűjtemény, mint például különféle szertartások vezetése, mantrák. A tudás őrzői a mai napig is a papok (pemangku), főpapok (pendandas), baliánok (gyógyítók), a guruk.
A szertartások a láthatatlan világ energiáján keresztül vannak hatással a környezetre. A szertartások vezetése, és egyáltalán a láthatatlan erők kezelésének tudománya a helyi kiválasztottak számára elérhető. A tudás megszerzésének folyamata sok éven át tartó tanulással jár. A mester vezetésével lehet csak gyakorlati tudást szerezni, különben a tudatlan személy veszélybe kerülhet. A láthatatlan erőknek a természete a szent pálmalevél könyvekbe, a lontarokba van leírva, és ezek balinéz szentírásoknak számítanak. Elolvasni és értelmezni is kevesen tudják, nem csak a szanszkrit nyelv miatt, hanem mert archaikus gondolkodásmód szerint van írva, ami nagyban különbözik a mai szóhasználattól és szimbólumrendszertől.
A helyiek szükségét érzik a szertartásoknak és egyáltalán a tradícióknak. Követik és ismétlik a szokásokat, csinálják ahogy apjuk és nagyapjuk, dédapjuk tette. Mert a rítus fontos.
De a rítusok eredeti értelme a követőknél nem mindig van tudatos szinten. Sokszor kérdezem őket arról, mit miért csinálnak. A helyiek nagy része nem tudja a „miért” kérdésekre a választ. Néha megesett az is, hogy egy adott rítus vagy ünnep hátteréről nekem mélyebb ismereteim voltak, mint akit kérdeztem. A helyieknél belülről jön, hogy csinálni kell és fáradhatatlanul ismétlik a rítusokat és a hagyományokat.
Balinak számomra ez a legmisztikusabb vonása. Generációk adják tovább a tudást a következőknek, ám ezek mégsem merev szokásrendszerek, melyekből kihal az élet a tartalom távolodása miatt. A rítusok és szertartások nem üresednek ki, sőt, újabbak is születnek! A papok mantrákat citálnak, énekek zengenek, mudrák tartásával és meghatározott eszközökkel zajlanak a szertartások. Vajon mi a titka annak, hogy ezek a szertartások még ma is eleven, energiát hordozó részei a kultúrának?
Talán a szertartások és ünnepek egy részének eredeti jelentése már nem tudatos, ám a psziché energiájának nagy része amúgy is a tudattalanban van. Nem feltétlenül kell tudatos megértés vagy szóban kifejezhető ismeret ahhoz, hogy energiája legyen egy ünnepnek vagy rítusnak, ha a belsőnket anélkül is megérinti. Másrészt a jelen is szerepet játszik a szertartásokban, új tartalmak gazdagíthatják a régi alapot. A szertartások nem tűnnek el, csak átalakulnak. Balin a szertartások ereje valószínűleg a jelenbeli élethez kapcsolódása miatt képes megmaradni. A jelenbe érkező múltbéli tanítások ötvöződnek sokszor az aktualitásokkal, ezáltal lesz élő a szertartás.
A közel 3000 éves Mahabharata (a hindu kultúra alapműve) mai időkben is érvényes tanításai közül elhangzanak ugyan a szanszkrit mantrák, ősi énekek és imák, nem is értik a nyelvezete miatt a legtöbben. Ám sokszor a ceremóniák során a drámajátékok a múlt történéseit a jelenbeli történésekkel kombinálják, és a mai időkben is érvényes lelki-erkölcsi-szellemi tanításokat sugároznak, mely a kultúra alapját, gyökereit megadja. Így nyúlik a múlt bele a jelenbe.
Ennek a kultúrának fontos az ősök tisztelete, a hálaadás azok a bölcsek felé, akik megalapozták a kultúrát, vallást. A bölcs elődök alkotta szakrális rítusok és szertartások a magasabb frekvenciákon működő világhoz, az istenhez, természethez vagy saját örök részünkhöz való kapcsolódást idézik meg, azt segítik elő. Ami ilyen alapra épül fel, és ahol az alapokkal való kapcsolatot őrzik, ott az emberek érzékelhetően lelkileg stabilabbak, mint ahol a gyökerekkel nem kapcsolódnak az emberek.
Az egyik legnagyobb kulturális kérdés szerintem az, hogy van-e ősök tudását figyelembe vevő és tisztelő, közös lelki alapja a kultúrának, amelyben az egyes ember él? Vannak-e tradíciók, melyeken keresztül a jelen emberei kapcsolódni tudnak az ősi bölcsekhez és egymáshoz is? Sokszor ezt a szerepet a vallás szándékozik betölteni. Mondhatnám, hogy a helyi világ kulturális alapja is a vallás, de amint feljebb írtam, az később alakult ki, mint az az alap, amelyből a vallások kinőttek. A balinéz hindu kultúra alapja a vallás kialakulása előtti idők szellemiségéből táplálkozik, ezért könnyű sokaknak a kapcsolódás ehhez a világhoz, mert természetességet, életszerűséget hordoz magában szimbolikus tartalmaival, mely még akkor is energiát sugároz, ha a jelentésekkel nem vagyunk tisztában.
A mai modern idők Európájában az emberek tömegei elszigetelve léteznek egymástól, fregmentált mozaikdarabkákként, akik nem találják a kapcsolódást a lelki forráshoz, egymáshoz, önmagukhoz. Éppen ebben a kapcsolódásban lehetne például az ünnepeknek és a szertartásoknak hatalmas szerepe, melyek nem kötődnek sem valláshoz, sem kultúrához, sem világnézethez. Hogy mik ezek? Őseink mutatják az utat:
Például a Nap, A Hold, az Őselemek, egyáltalán a TERMÉSZET és a FÖLDANYA ünneplése és rítusai segíthetik a kapcsolódást. Melyik földi halandó ne értene azzal egyet, hogy a Napnak, a Holdnak, a Földnek, a Víznek, a Tűznek, a Levegőnek, a Fáknak, a Virágoknak, Állatoknak, stb. sokat köszönhetünk.
Univerzális, vallásoktól független szertartások fejezhetnének ki hálát az egyetemesen fontos értékek felé, mely az emberiség energiaszintjét megemelhetné. A Természethez való visszakapcsolódás gyógyítja a testet, a szellemet és lelket. Ezt üzenik a Védák is a mai embernek. Ebben rejlik Bali és az ÉLET titka is.
Ha van a vallásoknak közös alapja, akkor azt a nagyon-nagyon régi időkben kell keresni. Nem vagyok vallásszakértő, csak intuitívan érzem, hogy valójában a vallásoknak nem is szabadna különböznie egymástól, hisz a Forrás az EGY. A vallásoknak az EGY-SÉG és a KÖZÖS-SÉG érzését kellene erősítenie az emberekben, nem pedig a KÜLÖN(B)-séget. Minden pártoskodás, vallásháború, egymás bántása valójában nem más, mint TUDATLANSÁG és FÉLreértése, FÉLremagyarázása az EGYnek. Olvassuk, hallgassuk értően a magyar beszédet, mely gyönyörűen magában hordozza a TANítást!
0 hozzászólás