Korábban írtam már az itt élő állatokról, akiknek a jelenléte és közelsége sokkal intenzívebb, mint otthon. Sokféle állattal összetalálkozom, és ez még elevenebbé teszi a napjaimat. Most érzem, mennyire nem vagyunk eléggé tudatában annak, hogy az állatok nagyon fontosak, és szerintem minden gyermeknek állatokkal az életében kellene felnőnie, hogy a velük való kapcsolódás természetes legyen felnőtt korban is.

Bali előtt 10 évvel két csodálatos kutya került a családomba, ők életem legnagyobb ajándékai közé tartoznak, sok más egyéb mellett azért is, mert megtanítottak érzékenyebbé válni.

Rajtuk keresztül döbbentem rá, hogy a világnak egy más tartományát is érzékelik a kutyák. Sokszor láthatatlan, hallhatatlan, szagtalan, érzékelhetetlen, amit a kutyáink, macskáink, az állatok egyértelműen jeleznek. Ki más, ha nem éppen ők lehetnek a leghitelesebb bizonyítékai annak, hogy az emberi psziché által felfogott és érzékelt világ igen limitált!! Az ember érzékelőképessége több tekintetben alulmarad az állatokéhoz képest. Épp ezért fejlődésre inspirálnak minket, hogy megértsük őket. A szavak nélküli kommunikációt és az empátiát az állatok és a kisgyerekek tanítják. Mindkettő ösztönlény, sokszor úgy tűnik, mintha különleges kapcsolat is lenne közöttük.

Bali olyan, mint egy természetes állatkert, minden pillanatban észlelhető az állatok jelenléte, majdhogynem napi 24 órában élőlényekkel vagyok körülvéve. Ez például itt egy Cicada, aki éppen levedlette régi “ruháját”, és földhözragadt lényét repülő égi lénnyé szülte újjá, ahogyan a pillangók is ezt teszik.

Ez   a hernyó pedig olyan volt, mint egy ékszer:

Szinte naponta rácsodálkozom egy-egy új bogárra, madárra, nem beszélve a tengeri lényekről, akikkel korábban alig volt alkalmam találkozni, mint például a mantával. Első találkozásunk szerencsésen meg is lett örökítve.

http://www.youtube.com/watch?v=N0xilGoJ2ck

A természetben szabadon élő állatok látványa és közelsége és a velük való kapcsolat keveseknek adatik meg a modern életben. A szabadon élő állatok sokkal inkább lényünk kontroll nélküli, szabad vagy  ismeretlen részét szólítják meg, közelségük más érzés, mint az állatkertben látott vagy az otthon tartott, megszelídített háziállataink jelenléte, akiknek már ismerjük a viselkedését. Ezt a kövön sütkérező varánuszt talán egy órán keresztül is néztem, szinte mozdulatlan volt ő is. Úgy éreztem, hogy ha a figyelmemet ráirányítom, akkor mozdulatlanságában is egyre jobban megismerem. Le kell csendesedni és lassulni ahhoz, hogy az állatokkal mélyebb kapcsolatba kerüljünk.

Feltűnt neked is, hogy bizonyos állatok erőteljes érzelmi hatással vannak rád, míg mások kevésbé? Érezted milyen titokzatos érzés, amikor állatok jelennek meg az álmodban?  A természeti népek mindig nagy jelentőséget tulajdonítottak az álmoknak és az álomban megjelenő állatoknak. Ők szellemi állatok, akik lelki tartalmaink tudattalanunkban rejtőző képviselői. Ezek az álombeli állatok vagy amelyek erős hatással vannak ránk, sokszor archetípusokat, ősképeket jeleznek a tudatunk legmélyén. Az archetípusok a gondolkodást megelőző ösztönös részünkben őrzött energiamintázatok, az emberiség közös lelki alapjai, melyekben erő lakozik, és például állatokon keresztül kapnak fizikai formát. Bizonyos állatok különleges jelentőséggel bírhatnak életünkben, akár valós találkozás nélkül is, ha a pszichénkben lakozó archetípust aktiválják – míg mások semlegesek lehetnek, hiába nap, mint nap találkozunk velük.

Nem véletlen, hogy az állatábrázolások a legősibb ránk maradt hagyatékok. Még ma sem lehetünk száz százalékosan biztosak abban, hogy mi célt szolgáltak az ősember barlangrajzai, de sok tudós véli úgy, hogy az ősember az erejükért vagy egyéb tulajdonságaik miatt tisztelte az állatokat. Ahol barlangrajz található, azt a helyet rituális célokra használták. A lélek ősi barlangtemplomainak falain állatokat ábrázoló rajzok voltak.  Az állat egyfajta lelki alap, konkrét minőség, isteni energiahordozó, mellyel az ősember kapcsolódni vágyott, nem csak az élelmet látta benne. Léteznek úgynevezett „totemállatok” vagy “erőállatok,” amelyet ha felismerünk és kapcsolatba kerülünk velük, különleges lelki erőre tehetünk szert. Ez nem feltétlenül kívül keresendő, hanem gyakran a saját belső világunkban  megélhető energiával, érzelmekkel telített állatélmény. A totemállat valóságosan létezik, a Valóság nem szemmel látható dimenziójában. Állítólag mindenkinek megvan a maga totemállata, ám nem biztos, hogy tudatában vagyunk a sajátunknak, nem biztos, hogy kapcsolódunk hozzá. Az ilyen állatok lelki segítők, vezetők is lehetnek.

Mióta Balin élek, különösen felfigyeltem arra, hogy állatok jelennek meg az életemben, álmaimban, sőt alkotásaimban is. Például az első hónapokban rendszeresen találkoztam kígyókkal éppúgy a valóságban, mint ahogy álmaimban is. Ez itt fent tavaly épp a konyhából tekergőzött ki nagy ijedten… furcsa, miért félnek az emberek a kígyóktól, mikor többnyire a kígyók félnek az embertől és lehetőleg elkerülik őket. Abban az időben lépten-nyomon kígyókkal találkoztam, velük álmodtam is, szerintem a kundalini kígyó szimbólumaként jelent meg az életemben, mert ezek a találkozások inkább különleges energiát közvetítettek. Azonban legalább egy éve nem találkoztam egy kígyóval sem, az álmaimból is eltűntek. Volt olyan időszak, amikor a szitakötők és pillangók voltak életem feltűnően gyakori vendégei. A kapunk melletti bokron találtuk ezt az óriáshernyót, amiből hatalmas, színes pillangó válhatott.

Pár nap múlva bábot találtam a bukósisakomon, a fejem héján. Ekkor  éppen egy jelentős transzformációs folyamat zajlott bennem, költöztünk, meghirdettem társammal az első elvonulást is. Újjá születő önmagam csodás pillangókkal találkozott, mely az újjászületés szimbóluma is.

Ha váratlanul vagy gyakran jelenik meg egy állat életünkben, annak szimbolikusan is üzenetértéke lehet. Aki azt hiszi, hogy ez valamiféle babona, annak talán sosem volt még ilyen megfigyelése, nem tapasztalta a szinkronicitást. Ahhoz, hogy észrevegyük életünk láthatatlan útjelzőit vagy segítő energiáit, mint amilyen az állatok különleges felbukkanása, először észre kell vennünk az életünk jelenségei között megnyilvánuló izgalmas egybeeséseket.

Sosem fogom felejteni a pillanatot, amikor például egy bálna bukkant fel a vízből közel hozzám. Tudom, abszurdul hangzik, és csodaként is éltem meg. Az amedi tengerparton egyik barátnőmmel és kutyájával sétálva, hirtelen egy jelentős dologról való beszélgetés közben, épp a szemünk előtt egy hatalmas bálna emelkedett ki a vízből, alig 100 méterre tőlünk. Megbabonázva meredtem a lényre, úgy tűnt, hogy még az idő is megállt, ahogyan lesüllyedt, majd újra felbukkant egy kicsit arrébb még öt alkalommal. A negyedik feljövetelénél vizet spriccelt, mint egy szökőkút. Annyira megérintett az élmény, hogy még ma, két hónap múlva is gyakran eszembe jut.

Egy ideje a védikus világnézet tanításainak és irodalmának megismerésével töltöm a szabadidőmet. Pszichés energiát, inspirációt érzek ebben a tanulásban… ami valójában annak felismerése, ami a saját lelkem tanítása is, ha magamba mélyedek. Mintha az életem mozgatórugóit ismerném meg a Védák tanításain keresztül (az Univerzum ősi bölcsességeinek könyve, mely a hindu vallás és kultúra alapja). Olyan tudásra lelek, amely számomra otthonos érzés. Egyfajta megbizonyosodást kapok, hogy a világlátás, ami mostanra irányzatok és vallások, spirituális iskolák melletti elköteleződés nélkül alakult ki bennem, az egy régi korokból érkező tudásra rezonál rá, gyökereim a kollektív ősi tudásból táplálkoznak, és hiszem, hogy csak ott lehet rend a Földön, ahol a régi korok bölcseinek útmutatását követjük – ahol a Földdel, természettel, és a lelkünk működésével harmonikusan van kialakítva a társadalmi rendszer is. Ott az állatok is méltó helyet kapnak. Hát ettől egy “kicsit” eltér a mai modern világ, és nincsenek is rendben a dolgok, az állatok ügye sem,  sok tekintetben inkább hatalmas a káosz.

A bálna jelentősége abban rejlik, hogy emlékeztessen, kik vagyunk valójában. Régi korok gyermekei vagyunk, akiknek a lelke a mesterségesen teremtett világ keretei között könnyen elgyengülhet, elfáradhat, kiéghet, ha természetes szükségleteinket nem tudjuk kielégíteni. A természeti népek  még emlékeznek, kultúrájukban és hitükben, életvitelükben még hordozzák azt a fajta tudást, amely harmóniát teremt. A Föld kizsákmányolóinak nem érdeke az, hogy e tudás szerint működjenek, módszeresen teszik tönkre a Természetet anyagi érdekek miatt. A mai kor bálnái azok, akiknek a lelke még emlékezik az Egységre, és másokat is próbálnak emlékeztetni. A Valódi Világ a Természettel összahngban lévő lelkünk mintázatának kivetülése. Az ember a Természet része, nem pedig a Természet feletti uralkodója. Természetfölötti szerepre nem az ember van kijelölve, de lehetőségünkben áll felfedezni azt magunkban. A Természet gyermekei még emlékeznek…

http://www.youtube.com/watch?v=UGta4T70C2A