Amikor a hazautazásom dátumát meghatároztam, fogalmam sem volt arról, hogy ez éppen a balinéz újév kezdetének ideje, keveset tudtam Baliról, azt is többnyire tévesen. Az itt töltött utolsó napjaim az itt használatos Hold-kalendárium szerint az 1935-ös év vége és az újév kezdete. A balinézek kettős idővel számolnak, de ünnepeiket és életüket a Holdhoz igazítják, és a Saka kalendáriumot használják. Ez a naptári időszámítás, ahol 210 nap egy év, Dél-Indiából ered és jelenleg 78 évvel van lemaradva a Gregoriánhoz képest, amit mi használunk. Sokszor az volt az érzésem, mintha valóban a múltban éltem volna Balin, amely a születésem előtti időkbe repített vissza… Egy olyan titokzatos világba, ami eltűnőben van. Nem akarok vészmadár lenni, de tartok tőle, hogy a nyugati világ egyre inkább beszippantja ezt a most még varázslatos, ősi tudást magában hordozó, misztikus szigetet. Ennek egyre több jelét lehet látni. Ahogyan ma már csak nagyon kevés ember ismeri a régi korok tanításait, a Lemúriából, Atlantiszból, a maya vagy az inka birodalomból eredő tudást, úgy egyszer eltűnhet az is, amit ma még Bali magában hordoz Nekem úgy tűnik, Bali is egy kis mikrobirodalom, egy nagyon sajátos kultúra, ahol mágia, varázslat, láthatatlan erők hatnak az emberekre. Bali titkát próbáltam szavakba önteni blogomon keresztül.

Ha az itteniek időfogalmában gondolkodom, 40 nap híján egy teljes évet éltem itt, és most 1936-ot írunk. Éppen időutazásban vagyok, hiszen már a repülőgépen írom ezeket a sorokat, és lassan átlépek a 2014-es évbe 🙂 Még eleven minden, de már álomszerűnek tűnik, ami velem történt. Az újév március 31-vel kezdődött, itt ezt a napot Nyepinek hívják, ami a teljes csend napja. Ilyenkor senki sem mehet ki az utcára, nincs közlekedés, nincsenek fények, nem lehet tévét vagy rádiót bekapcsolni, nincsenek nyitva az üzletek, sem a repülőtér, de még a hálózatok is szünetelnek ilyenkor Bali felett. Csak a természet hangjai hallhatók ilyenkor. Nagyon különleges élmény. És hogy mit lehet ilyenkor csinálni?

Hát az isteneket lehet imádni, meditálni, elmélkedni, olvasni, tervezni az új évet, imádkozni azért, hogy a helyes úton járjunk, és ne zavarjanak meg bennünket ebben ártó démonok, szellemek. Erről az év utolsó napján kellett gondoskodni, mivel a szó szoros értelmében el kell űzni ezeket az ártó lényeket. Szelleműzés Bali módra… az Ogoh-Ogoh fergeteges!

Az év vége előtt egy hónappal a kreatív helyiek papírmasé óriás lényeket készítenek, melyeket ogoh-ogoh-nak hívnak. Ezek az óriások hatalmas kidülledő szemeikkel, nagy gyomrukkal, hosszú, éles karmaikkal, otromba és ijesztő megjelenésükkel a démonokat szimbolizálják. Az év utolsó napján ezek a lények naplemente idején bambuszplatformokon az utcákon parádéznak, az emelvényeket férfiak cipelik, akik a fülsiketítően hangosan doboló és gongot ütögető kísérőkkel együtt ordítoznak. A démonoknak és ördögi lényeknek több se kell, örömmel megszállják az ogoh-ogoh lényeket, hiszen hasonló a hasonlót vonzza. De a ravasz balinézek az összes ogoh-ogoh lényt a legközelebbi tengerpartra vagy egy alkalmas helyre cipelik, és hirtelen elégetik őket, a bennük lakozó démonokkal együtt. Így a sziget megmenekül a gonosztól.

Ráadásul ott van még a Barong is, aki még a démonoktól is hatalmasabb szörny, de ő az emberek segítője lehet, ha jól bánnak vele.

A Barongot a falun végighordozzák és így a házak megtisztulnak a gonosztól. A démonok ezzel utcára kerülnek, de ezzel bele is rohannak a vesztükbe, mivel ugye az ogoh-ogoh lényekbe próbálnak belebújni, akiket végül elégetnek.  A Barongnak a démonűzésért hálából és tiszteletből egy speciálisan nagy, eredetileg szív alakban lerakott banánlevélre 108 offeringet (áldozatot) kell elhelyezni a megszokott egyéb áldozati felajánlásokon kívül.

Ezeket a papok megáldják, szentelt vízzel meglocsolják, ahogyan az embereket is. Én is kaptam belőle hálistennek.

Ha néhány ördögfajzatnak sikerülne a tortúrák után meglépnie, és a következő 24 órában vissza szeretnének térni Balira, akkor az nem fog sikerülni, mivel ezt követi a Nyepi: Bali besötétedik, elcsendesedik, és a démonok nem fogják megtalálni a szigetet, így azok kénytelenek lesznek más lakóhelyet keresni. Ezért sem szabad kimenni az utcákra éjfél után egy egész napon át. Ez olyan komoly, hogy a helyi tradicionális őrség működésbe lép, fekete-fehér kockás szarongot viselő fekete pólós, piros öves és fejkendős nagyon-nagyon szigorú őrök ügyelnek arra, hogy senki se próbálja ezt megszegni. Aznap közel negyven fok volt, nem bírtam ki, hogy ne ússzam a tengerben… ennek nem tudtam ellenállni:

Saját tapasztalatból mondom, talán a démonok a tengervizében hűsöltek aznap, tettek róla, hogy komolyan vegyem a kijárási tilalmat. Egy tengeri áramlat sodrásába kerültem, mely a parttól távolított. Pokolian féltem. Most már tudom, nincs értelme ilyenkor a part felé erőltetni az úszást, mert csak erőt vesztünk. Szakértők szerint ha van lelkierőnk hozzá, akkor sodortathatjuk magunkat az árral, ami valószínűleg visszatérít később a part felé, és a következő, vagy az azt követő kanyarban sikerül kiúszni. Azzal is próbálkozhatunk, hogy merőlegesen úszunk az ár sodrására, és így ha a parthoz nem is kerülünk közelebb, de legalább az árból kis szerencsével kiúszhatunk. Ez utóbbi bejött, végül sikerült kikerülni a sodrásból, és épségben partot értem.

A Nyepi számomra is egy új év, talán egy új élet kezdetét jelenti, hiszen ezután hazafelé indultam. Mire ezt olvassátok, már otthon vagyok. A Balin töltött félév olyan mélységes élményeket és tanításokat adott nekem, mintha valami speciális iskolába jártam volna. Amikor valami olyasmit csinálunk, amely segít kilépni a megszokott világunkból, új gondolatokat, a világ másfajta megtapasztalását is átélhetjük, az tágítja a tudatunkat.

A komfortzónánkból való kilépés vagy a természetes tudatmódosítás, mint például az utazás vagy meditáció olyan energiákat tud felszabadítani, amit nem is sejtünk. Saját magamon kísérleteztem akkor, amikor rábíztam magam a megérzéseimre, és világnak indultam. Végig ezt tettem, nem bántam meg, életem legcsodásabb félévét töltöttem így el, amire a halálos ágyamon is emlékeznék majd, ha lenne olyanom. Nekem azt tanította ez az elmúlt félév (is), hogy bízzak az intuíciómban, de tanuljam meg megkülönböztetni azt a félelmeimtől, vágyaimtól, és egyéb érzésektől. Ha úgy érzem, talán folytatom a blogírást… most hazamegyek, és újra felfedezem Magyarországot, hátha most másképp látok. Most búcsúzom, köszönöm, hogy olvastatok. Éljetek bátran!

UI: ja, a festmények. Végül nem találtam mester, de próbáltam magamból kihozni amit lehetett. Végül ide jutottam: