Születésem évfordulója alkalmából néhány gondolatot papírra vetettem, nekem ez az Új Év ünnepe, hisz ez a legvalódibb kezdet!

Talán a Balin töltött évek miatt, talán csak az éveim növekvő száma okozta, hogy megváltozott az időfogalmam, sokkal tágabb, mint korábban.  A helyiek a nyugati időszámításon túl még 2 kalendárium szerint gondolkodnak az időről (Pawukon, Saka). Ha hozzávesszük a kínai holdnaptárat is, mely szerint az Újév kezdés szintén ünnepelve van Balin, akkor itt minimum kétszer, de inkább háromszor van évkezdés egy esztendőben. A helyiek mikor melyik kalendáriumhoz igazodnak. Az ő időszámításuk és időfelfogásuk nagyban összefügg a vallásukkal, ez szintén hatással van rám.

Az idő azért létezik, mert a fejünkben van egy időszámítási rendszer, de valójában többféle időszámítási rendszer van az Egyetlen Időhöz. Nekünk az a dolgunk, hogy belehelyezkedjünk az időszámítási rendszerekbe – mely kultúra függő – és meghatározzuk magunkat adott rendszerek között. Ugyanakkor több száz, akár ezer éves hagyatékok  is ránk köszönnek a jelenben, üzeneteket küldenek a múltból, korábbi rendszerekből. Az a világ még létezik, amelyik már elmúlt! A Jelen egyszerre Múlt és Jövő is. Ahogy a Múlt hat a Jelenre, úgy a Jövő is. Például az álmaim épp elégszer bebizonyították már, hogy a psziché a jövőt is hordozza, nem csak a múltat. Sosem értettem, hogy mit jelent az, hogy a múltat le lehet zárni, hisz bármikor vissza lehet menni a múltba! Ezt a hipnózis képzés és gyakorlása során sokszor megtapasztaltam. Épp így a jövő sincs lezárva, teljes bizonyossággal tudom, hogy lehetséges előrevetíteni a jövőt, mert sokszor megtapasztaltam álmaim és a tarot-kártya segítségével. Az emlékezés és az előre sejtés, az intuíció természetes emberi sajátosságok. Ezeknek van mélyebb szintje is, lehetséges olyan korai időszakra is emlékezni, ami már nem is a saját életünk emléke. A jövőbelátás szintén lehetséges, mely az intuíció nagy testvére, de az már a titkos tudás jelzője. Vannak technikák, utak és módok, amelyekkel el lehet jutni a psziché olyan tartományaiba, ahol titokzatos emlékek és tudás tárolódik. Ez Balin élve számomra nyilvánvalóvá vált.

Ha most Magyarországon élném a mindennapi életemet, valószínűleg erről nem mernék írni, tartva a rosszindulatú megítélésektől, minek hozzak bajt magamra? De itt Balin, ahol a tudatom a helyi kollektív hatások miatt amúgy is kicsit eltérően működik,  ahol a gondolatok teremtőereje erős, ahol az idő képlékeny, természetesnek érzem, hogy erről is beszéljek.

A helyiek titkos tudással rendelkező “baliánokhoz” mennek időnként, akik például lontár levélből kiolvassák a jövőt. A baliánok a Niskala-nak, a Láthatatlan Világnak az ismerői, akik hosszú éveken át tanulják mestereiktől a titkos tudást.  Így van ez bármely más területen is, nem rendelkezünk egyforma tudással és ismerettel az élet valamennyi területén. A tudás hatalom és ezért olyan félelmetes sokak számára a lélek világában mélyebb tudással rendelkező ember, aki hatalmával konstruktívan és destruktívan is bánhat. Sokszor nagyon nehéz felmérni a tudással rendelkező ember hatását a környezetre. Példa erre Hitler, aki hatalmas tudással rendelkezett a láthatatlan világról, de személyisége nem volt érett a tudáshoz, a sötét erők befolyása jóval erősebb volt, mint a lelkében derengő fény és “jót akarás”.  Borzalmas pusztítást tud okozni, amikor a tudás hatalma lelkileg éretlen ember kezébe kerül. Balin a fekete mágia jelenléte is épp eléggé nyilvánvaló a helyi lakosok világképében – ez a leyakok tudása – de erről beszélni sem szabad.

A személyes időszámításom egyik rendszerét a testem változásai mutatják. Meghitt elfogadással tapasztalom fizikai valóságomban az idő múlásának talán már visszafordíthatatlan jeleit. Pont azt élem meg ha a tükörbe nézek, ahogy az Anyukám arcán megjelenő szarkalábakat, majd ráncokat fogadtam: magam miatt is összeszorul egy kicsit a szívem, de még nagyobb szeretetet érzek a testem felé, ahogy Anyukám felé is, ahogy telik az idő

A testem mindig jól szolgált, hálás vagyok neki. Egyszer majd elveszítem a testi valóságomat, ezt a testet, amelybe sok évvel ezelőtt költöztem. Valószínűleg egyre többször végigélhetem majd a testem kevésbé kedvező változásait, melyet az idő múlásával senki sem kerülhet el. De emiatt nem fogom rosszul érezni magam. A természetes folyamat olyan lassú szelídséggel megy végbe, hogy szinte észre sem veszem, hozzászokom, érek, mint a barack. Na és az aszalt gyümölcs is finom! 😀  Minél több idő telik el, annál nyugodtabban konstatálom: hogy az idő múlása egyáltalán nem tragédia, ha a lelkünk jól érzi magát.

Majd aztán újjászülettem. Kötődtem már olyan mélyen, biztonságosan és erősen, hogy érzelmileg stabilnak,  gazdagnak érzem magam – nem tudom elveszíteni azt az igaz szeretetet, amelyet már megkaptam. Életem felét iskolapadban töltöttem, van épp elég képzettségem, van néhány jó szakmám, hivatásom is, melyek kiegészítik egymást és sikerült egységbe rendeznem a tevékenységeimet. Szellemi éhség sem gyötör épp. Nem sok, de elég igazi barátom van.

Nincs semmim már lassan, amit elengedhetnék. Minden, ami fontos, az belül van. Csak a szeretteimmel töltött jövőbeli személyes időmhöz ragaszkodom, azt egy ideig tudom odázni, de elengedni nem akarom.

Utaztam eleget, mindig sikerült kielégítenem a kalandvágyamat és a kíváncsiságomat, tulajdonképpen ezek határozták meg idáig az életem alakítását. Szinte valamennyi földrészből megtapasztaltam kisebb szeleteket, el tudom fogadni, hogy nem fogom bejárni az egész világot, nem fogok mindent látni. Belül is van világ, talán még hatalmasabb is , mint ami kint van, annak is jár a figyelem. Annak nagyon örülök, hogy eltérő világokat, kultúrákat megtapasztalhattam valóságos vagy belső utazásaim során, mert rájöhettem, hogy végtelen lehetőség van az életünk felfogására, az életünk értelmének meghatározására. Utazni és más kultúrákat megismerni csodás dolog, ha lesz még benne részem, akkor örülök, ha nem, akkor már így is csak hálát érzek azért a sokért, amiben részem lehetett. Mára elfogytak a sürgető vágyaim.

Úsztam már hullámzó óceánban, ismerem az életérzést, hogy tenger közelében élek, hogy mindig nyár van. Még sokáig élvezni szeretném a motorozás szabadságát. Jártam füstölgő-gőzölgő aktív vulkánokon, párás dzsungelben, tikkasztó sivatagban, ugrottam fejest életem legfélelmetesebb mélységébe gumikötélen, végigjártam a Caminót, ismerek mágusokat és varázserejű embereket, jártam tűzön, megtapasztaltam több természetfeletti jelenséget. Soha véget nem érő út áll előttem a láthatatlan világ titkainak további felfedezésére.

Vannak dolgok, amiket még fontosak éreztem, de már úgy tűnik, nem kaphatom meg. Például, hogy saját gyermekem legyen. Mára el tudtam fogadni,  ez az ajándék kimaradt az életemből. Sok gyermeknek vagyok hálás, akik miatt a gyermekek sok időn keresztül az életem központi figyelmében voltak. 

Mintha nagyon sok gyerekem lett volna már, lelkemben hordozom az anyaság örömét és fájdalmát, a lelkem emlékszik érzésekre. Álmaim megértették velem, hogy ez most nem járható út számomra. Nem tudtam ezen változtatni, ezért csak az a lehetőség maradt, hogy alázattal elfogadjam a sorsom. Most ez így jó.

Nincs bennem olyan érzés, hogy valamiről lekéstem volna, elszalasztottam volna, hogy valami kimaradt az életemből. Majdhogynem azt mondhatom, hogy nyugodt szívvel készen állok arra, hogy mostanra a személyes vágyaim helyett valami más vezessen. Talán még életem fele hátravan, talán csak pár nap. De ha hosszú életem lesz – ahogy érzem – akkor még belegondolni is inspiráló, hogy mi minden fér még bele, ha már most úgy érzem, hogy sokat éltem!? Valószínűleg mások szolgálatára fogom felajánlani minden gazdagságomat. Azoknak a nyugalmát érzem magamban, akik már semmit sem veszíthetnek, és a nyerés sem érdekes. A játék maga érdekel, hogy mit játszom.

A  játék akkor jó, ha örömünket leljük benne és másoknak is jó, akkor is, ha vannak benne nehéz részek.  A sorsomat nem tudhatom, nem is akarom tudni előre, de úgy szeretnék búcsúzni a végén, hogy jó játék volt ez a földi élet. Kaptam elég elismerést és a sikerre sem éhezem, nem ez a fontos már.  A pénzgyűjtés talán csak kisdobos koromban motivált, mert szerettem a takarékbélyegeket beragasztgatni a helyükre. Nem fontos, hogy újra legyen saját házam, hisz épp elégszer alakítottam ki saját tulajdonú fészket. Otthont bármikor tudok teremteni, de nem kell, hogy a saját birtokomban legyen. A „saját” – már nem fontos.

A személyes szabadságomat az Egyetlen kezébe ajánlom, akinek a jelenlétét idáig is érzékeltem, aki elfogadta a vágyaimat és segített a megvalósulásukban. Hálás vagyok azért, hogy olyan dolgokat akartam és vágytam, amelyek gyakran kaptak szabad utat és láthatatlan segítőim mellém álltak. És hogy mit kezdjek a szabadságommal az életem hátralévő idejében? Szülinapi palacsintatortámon gyertyaelfújás előtt ezt gondoltam: