Egyszer volt, hol nem volt, volt olyan idő, amikor még nekünk, magyaroknak is voltak mindennapos szertartásaink, rítusaink, hagyományaink. Abban az időben saját személyes természetmegfigyelésekből, ősapáink történeteiből és hátrahagyott bölcsességéből, a természetfölötti világ tapasztalásából táplálkozott a korabeli lélek. Elődeink lélekgyökerei áthatoltak az idő fonalából szőtt háló közein és mítoszokon, mágikus szertartásokon, ünnepi hagyományokon keresztül lelkierőt pumpáltak az utódok mindennapi életébe.
Ősapáink-ősanyáink eleven, mindennapos és közvetlen kapcsolatban álltak a természettel, egymással, a hagyományokon és rítusokon keresztül közvetetten még későbbi utódaikkal is. Valódi közösséget alkottak és teremtettek. Régmúltból eredő mitikus történetek jártak szájról-szájra, a hallgatóság pedig gombolygatta a történetek fonalait, hogy a korhoz illő köntösöket szőjenek belőle később.
Amikor a gyerekek apákká, anyákká váltak, ők is meséltek, átadták a fonalat és tudásukat saját gyerekeiknek, közösen végezték az ősöktől tanult szertartásokat, a hagyományokon keresztül személyes kapcsolatot ápoltak Nappal-Holddal-Földdel-Éggel. Tisztelték a Természeti Hatalmakat és erőket, megszemélyesítették őket.
A hajdani emberek tudták, hogy minden földi létező és minden láthatatlan létező (pl. ősök lelkei és egyéb entitások) eleven energiahordozók. Tudták, hogy ami belül van, az kívül is, és ami kívül van, az belül is. A külső és belső világ összekapcsolásából szimbólumok alakultak ki, amik azt üzenik, hogy minden, ami látszik a világban, az magában hordoz egy mélyebb értelmet. A szimbólumok hidak a Kint és Bent, Lent és Fent között, annak mutatói, hogy az anyagi világon túl létezik egy valóságos és működő pszichikus világ. A szimbólumok a materiális világ és a lélek közötti hidak.
A Sekala-Niskala filozófia, a balinéz életfelfogás egyik alapja éppen erről szól, a materiális világ és az emberi psziché egymáshoz való viszonyát tükrözi. Ha a helyi embereket meg akarjuk érteni, akkor itt még elsősorban a kultúrájukat, hagyományaikat, mítoszaikat, hitüket kell megismerni, mert ezen alapul gondolkodásuk és életvitelük jelentős része.
Ránk, magyarokra is igaz lehetne ez a mondat, hisz nekünk is van csodás ősi hagyatékunk, a Nap gyermekei vagyunk, természeti hitünk egységes volt hajdanán. De vajon táplálkozik-e ősapáink tudásából a mai kultúránk… és egyébként megalapozza-e az életvitelünket őseink hagyatéka?
Mik a hagyományaink, mítoszaink, hitünk, amelyek részei mindennapi életünknek, amelyek lelki vezetőként szolgálnának magunk megismeréséhez is? Erősen gondolkodom… mi alapján lehetne meghatározni azt, hogy nekünk mik a kollektív lelki alapjaink, amihez a jelenben is kapcsolódunk?
Vajon hányan vannak az országban, akik ismerik a csodás történeteinket, akik magukban őrzik még az ősök meséit, akik természeti hitüket meghatározónak tartják a mindennapokban?
Vajon hányan vannak még, akik napi szertartásokat végeznek az archaikus emlékeket őrző lélek iránymutatásai szerint, hagyományokat ápolnak, melyek a lélek gyökereit táplálják?
Balin ezek még a mindennapi élethez hozzátartoznak, a gyökértelenség számukra ismeretlen fogalom. Az erős, valós gyökerek akkor is megtartják a közösség tagjait, ha a körülmények nehezítettek.
Egy olyan világban élek itt, ahol naponta tapasztalom, milyen meghatározó jelentősége van az ősöktől érkező szellemi örökségnek, a hagyományoknak, rítusoknak, szertartásoknak, az anyagi világon túli gondolkodásnak. A lélektan egyébként is táptalaja az efféle gondolkodásnak, ám egyre nyilvánvalóbb számomra, hogy a lelki szegénység, a gyökértelenség, a felszínesség, a boldogtalanság miatt nem feltétlenül a sanyarú gyerekkor, az anyával való rossz kapcsolat, a nehéz sors vagy kedvezőtlen körülmények okolhatók. A belső értékeket közvetítő közösség, a belső erőt sugárzó szellemi-lelki forrás hiánya olyan űrt képez, ami miatt sokszor kisiklik az egyéni élet. A kisiklott életutakon járó emberek gyakran pótszerekkel próbálnak egy látszatvilágba eljutni, az illúziók szertefoszló világában otthonra találni.
Egy olyan közösség, amely lelki gazdagságot közvetít, stabilitást ad annak is, akinek egyéni sorsa bizonytalan vagy nehéz. De az is igaz, hogy egy olyan ember, akinek eleven kapcsolata van a Belső Forrással, halálosan fáradttá válik egy olyan környezetben, amely nem kapcsolódik a modern és civilizált világ előtti idők univerzális tanításaihoz, az ősök tudásához és amely nem érti az összefüggést, az analógiákat az emberi élet és az Univerzumban megfigyelhető természetes jelenségek között.
Az archaikus világot persze nem lehet a maiba beleültetni, mert az kb. olyan lenne, mint amikor Krokodil Dundee megérkezett Amerikába. De a szimbólumok, mítoszok világának ismerete, a természetközeli ember hagyományainak, rítusainak beszivárogtatása a mai világba nagyon fontos lenne abból a szempontból, hogy a modern embernek is legyen eleven kapcsolata a múlttal és a lelki gyökereivel.
Ehhez olyan gondolkodásra van szükség, amely a lélek világában használatos. Ezt úgy hívják, hogy analógiás-szimbolikus gondolkodás. Másképp kell használnunk az elménket, ha befelé tekintünk önmagunkba, mintha a külső világ egyik matematikai vagy tudományos eredményét szeretnénk megérteni. Például az alkotói folyamat, a hit, az érzések világa, az intuíció működése, az álmok, a lélek nyelve nem érthetők meg logikus, tudományos, materiális gondolkodási alapon, amire a mai oktatási rendszer építkezik. A jelenkor embere az analógiás-szimbolikus gondolkodás elsajátításán keresztül kapcsolódhatna a lelki alapjához.
Azért tartom fontosnak a balinéz világnézet megismerését, mert az itt élő embereknek még eleven kapcsolata van a természettel, a saját természetükkel, az archaikus korból eredő hagyományokkal, hitükből eredő rítusokkal. Példát mutatnak arra, hogyan lehet ezeket az ősi szellemi-lelki örökségeket beilleszteni a változó világ sajnos egyre inkább meghatározó anyagi kereteibe. Ezekről a valós eseményekről itt tudtok tájékozódni: https://www.facebook.com/magyarokbalin
Hihetetlen jó érzés azt látni, hogy az itt élők gondoskodnak arról, hogy égjen a füstölő az oltárokon a friss virágok mellett, meg legyen tisztítva a hely energiája, ahol élek. Például még rólunk (idegenekről) is gondoskodnak, hogy a mi lakóhelyünkön is legyen mindennapos canang sari (virágfelajánlás), minket is megáldanak mindennel együtt. Ugyanakkor azt is látni, hogy a nyugati világban már végbement hagyományölő folyamatok, például az életviteli változások egyre inkább meghatározzák a tradicionális világot itt is. A materiális-technikai világ térhódítása, az anyagi javak megszerzésére való törekvés hatása sajnos nem kegyelmez Balinak sem, hatalmas és rohamos változások zajlanak, kérdés, hogy itt is háttérbe szorul, elhal-e a tradicionális spirituális világ.
A helyi tradíciók alapvető életfilozófiája szerint egyébként két féle világ létezik: a látható és láthatatlan – melyek elválaszthatatlanok egymástól. Ez egy univerzális törvényszerűség. Ám a balinézek jóval nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a láthatatlan világ működésének, mint általában a nyugati emberek. Úgy tartják, hogy a mindennapi élet alakulását a láthatatlan világ természetfeletti lényei és történései nagymértékben meghatározzák.
Sekala-nak hívják azt, ami érzékszerveinkkel érzékelhető, látható, tapintható, szagolható, hallható – ez az anyagi világ.
Niskalanak hívják az élettapasztalásnak azt a részét, ami közvetlen érzékszervi úton nem érzékelhető, de belül mégis érezhető a jelenléte – a pszichikus világ.
A Sekala-Niskala filozófia szerint vannak olyan entitások és szemmel láthatatlan létezők, amelyek az életben megnyilvánulnak. Pl. a negatív szándékok, a düh, a harag, féltékenység, rosszhiszeműség ugyanúgy képes magához vonzani a hasonló minőségű energetikai entitásokat, mint ahogy a pozitív, békés, szeretetteljes érzések az ehhez kapcsolódó láthatatlan lényeket, melyeket szimbolikus módon kifejezve a látható világban is megtalálhatunk: művészeti alkotások, bábok, szobrok vagy akár emberek által megjelenítve táncokban, performanszokban vagy egyéb előadásokban megfoghatóvá teszi ezeket az energialényeket. Ezekről majd a későbbiekben fogok írni.
Balin a pszichikus világ létezőinek elismerése, elfogadása és tisztelete alapfeltétele annak, hogy a materiális világban élő emberek a saját belső világukban és az Univerzumban is fenn tudják tartani az egyensúlyt. Az itteni hitvilág szerint a Láthatatlan világ lehet jóindulatú vagy rosszindulatú is, és a Sekala-ban, azaz a Látható világban tud kifejeződni működésének hatása. A Niskala lényei okozhatnak baleseteket, rossz termést, egy családtag halálát vagy egy munkahely elvesztését, de szerencsét, gyógyulást, a dolgok kedvező irányú változását is. Annak érdekében, hogy semlegesítsék a láthatatlan létezők negatív hatását, destruktív erőket önmagunkban kell először is rendezni, az elme energetikai tisztítása az itteni ceremóniák és szokások része, erről is később írok.
Másrészt a destruktív erőket is tisztelni kell, mert akkor az embert képesek szolgálni, pl. védelmet adnak, nem pedig bajokat hoznak. Így a balanszra törekvés, mindkét oldalnak (jó-rossz, sötét-világos, stb) a tisztelete hatja át a napi cselekedeteket. Ennek megnyilvánulásai a mindennapi virágos-ételes felajánlások, canang sari-k, amelyekről nem lehet elég képet készíteni.
Ezt az energiák által meghatározott világnézetet valószínűleg sok ember irracionálisnak gondolhatja, ha nem tartja a materiális világgal egyenrangúnak a lélek láthatatlan világát.
Bali hitrendszere és kultúrája a mai napig ösztönösen és bizonyosságszerűen magában hordja azt, amit őseink tanítottak: az anyagi világ megnyilvánulásai és jelenségei szimbólumok, melyeknek üzenete van. Ha megértjük a szimbólumokat, akkor a Természet rendjéhez kapcsolódhatunk, és ezáltal a saját pszichikus világunk helyreáll.
Bali a lélek univerzális forrásának egy közvetítő közege.
Akinek van olyan szerencséje és lehetősége, hogy Balin töltsön legalább egy kis időt, az még megtapasztalhatja, hogy mennyire felerősödik a belül rejlő világ egy ilyen közegben. Különösen Ubud és környékén, ahol a tradíciók, az ősök rítusai még elevenen élnek, nagyon jó körülmények vannak arra, hogy az erre járó Vándor a saját lelki fejlődésében haladjon. Ha nem hiszitek, próbáljátok ki, amíg még létezik ez a különleges világ. Én próbáltam elmondani – akinek füle van rá, hiszem, hogy meghallja.
Szívemből drukkolok Balinak, hogy ne járjon úgy, mint mi, a nyugati civilizáció országainak nagy része, ahol a belülről igaznak érzett valós hit hagyományai, rítusai, az ősi tudás nagy része elfelejtődött vagy kiüresedett, értelmét vesztette az emberek többsége számára. Személy szerint én mégis abban hiszek, hogy ősi univerzális örökségeinket, az őseink tudását vissza lehet és vissza is kell hozni a jelenbe, olyan formában, ahogyan lehetséges és befogadhatóvá válik a mai ember számára. Ezt tanulom Balin. Úgy látom, hogy a keleti világ tudására nagy szükség van a nyugati embernek (és fordítva is), mert mindegy, hogy milyen élő, eleven kultúrát próbálunk megismerni, mindig találunk benne olyat, amely közös, univerzális, használható nemtől, vallástól, korszaktól, világlátástól függetlenül.
Valódi és hiteles, igazi világra van szükségünk, észre kell vennünk ahol a Mesterséges és Mesterkélt maga alá akarja gyűrni a Mestert.
Ha Balin szükségetek van segítségre a művészeteken és a láthatatlan világ egyéb közvetítő csatornáin (álmokon, belső képeken, véletleneken, szimbólumokon) keresztül érkező információk kódolásához és megértéséhez, a lelki rendeződés belső útjához, a jövőben is szívesen fogadom az ajtómon kopogtatót – egyelőre még itt Ubudban. 😉
0 hozzászólás
Trackbacks/Pingbacks