Ha valaki Balin, különösen Ubud és környékén tölt hosszabb-rövidebb időt, jó helyen jár, ha érdeklődést érez a művészetek és szimbólumok világa iránt, és nem számítástechnikát akar itt tanulni (hacsak nem a saját IT tudományát akarja vásárra vinni itt, mert akkor is jó választás lehet Ubudba jönni). Az információ eloszlása a világban nem egyenletes, bizonyos témák csomópontokba sűrűsödve oszlanak el a térben. Ubud egyfajta kulturális-művészeti-spirituális csomópont, és az erősödő turizmus-ipar ellenére is még érezhető az ebből eredő speciális atmoszféra.
A művészet mindennapi téma itt, fesztiválok, kiállításmegnyitók, performanszok épp olyan gyakoriak, mint az ünnepek. Például néhány hete egy olyan művészeti esemény volt Gianyarban, ahol 1 kilométer hosszú képkiállítást rendeztek az úton, és a helyi művészek alkotásait egy egészséges séta közben lehetett csodálni (új műfaj lehetne a kreatív sport!)
A művészet a lélek elesége, ezen a szigeten pedig egyenesen dúskálhat a lélek a finomságokban. Balin az, hogy valaki alkot, táncol, énekel, zenél, olyan természetes velejárója az életnek, mint hogy eszik vagy iszik.
A kreatív energia minden területen megmutatkozik, akár még a rizsföldek kialakításában is. Eredendően ezeket természetes szükségletből, az ennivaló megteremtése miatt a felszíni sajátosságokhoz igazodva, zseniális öntözéstechnikai meggondolások szerint alakítják (amihez igencsak fejlett logikai képesség kell), de mi ez, ha nem művészet is egyben? A valóság szinte szürreálisan izgalmas és lenyűgözően szép, ha az emberek az alkotóerejüket Földanyánk és egymás örömére használják.
A balinéz emberek nem csak kreatívak, de szeretnek is alkotni. Sok esetben az esztétikum, a díszítési szokások, a természettel való harmónia, a tradíció, vagy akár a vizuális szimbolikus kifejezés sokkal több energiába, pénzbe, anyagba kerül – ám ők másképp gondolkodnak. A hit és művészet nem haszonelvű vagy praktikus. Az a fontos, hogy például a díszes tetőcskék az oszlopok tetején, házi oltárokon vagy kerti lámpákon, stílusukban és szimbolikusan is illeszkednek egymáshoz és a templomok meru-ihoz (tornyaihoz).
Az ajtókat és bejáratokat rendszerint védelmi szerepet betöltő kőből faragott mitikus szobrok fogják közre (pedig errefelé is hallottak már riasztóról és biztonsági kameráról). Igaz, itt elsősorban szemmel láthatatlan lények miatt kell a védelem.
Az emberek sűrűn laknak, közel egymáshoz, a közösség egyfajta védettség is számukra. Nem nagyon látni elhagyatott, magában álló házakat, vagy ha mégis, az biztosan külföldi ember kívánságára épült. Ha épp senki emberfiát nem látunk, akkor is érezzük, hogy jelen vannak mások, mintha még a falnak is szeme lenne!
Védőszerepe van a bejárati részén felfüggesztett mágikus rajzokkal és jelekkel (rajahan) ellátott vászondarabnak (ulap-ulap) is, ami a szakrális művészet speciális példája. Ezeket a vászondarabokat a ház felszentelésekor helyezi el a pap, és a ráfestett mágikus jeleket is csak papok alkothatják titkos tudás szabályai szerint.
Ha beavatatlan személy rajzolja a jeleket, azzal bajt hozhat magára, állítólag az életébe is kerülhet. Balin mindennek van szimbolikus és rejtett értelme, még a szimbólum is szimbolikus. Kis túlzással mondhatjuk, hogy aki érti a szimbólumok nyelvét, annak már nem is kell indonéz nyelvet tanulni.
A szimbolikus gondolkodás az inspirálója annak az eseménynek is, hogy egy ünnepi lakomához tanárok és a falu elöljárói éppen egy hidat választottak helyszínül, mely az iskolát és a falut összeköti. Bámulatos ötlet és zseniális kifejezése az együttműködő kapcsolatnak! Hogy maradjon itt az ember konvencionális, materialista és racionális, ha lépten-nyomon elvarázsolódik?
Folytatva a varázslatok sorát, a szigeten számos mítosz terjedt el (nagyrészt a Mahabharata-ból), melyek erőteljes befolyással voltak a helyi tradicionális művészet kialakulására. A tánc-performanszok, a templomok szobrai, festmények vagy árnyjátékok szimbólumokkal telített mitikus történeteket jelenítenek meg. A mítoszok ma is áthatják a (főleg falusi) mindennapokat, a balinézek hagyományainak nagy része még élő és eleven, de itt is megfigyelhetők a jelei annak a folyamatnak, ahogy a tudatosság halványodik az idő múlásával, és már sokan nem tudják a tradíciók eredeti tartalmát vagy kialakulásuk okát. A tradicionális művészet ugyanakkor még erős, például a tradicionális festészet növekvő figyelmet kap mostanában. (festmény: Made Tubuh; Heaven and Hell)
Festmények, szobrok, batik-, ötvös-, bőr-, üveg-, kerámia-, maszk- és bábművészeti alkotások kínálják magukat, dráma és tánc előadások, gamelán és egyéb zenei produkciók, árnyszínházi előadások ajánlják magukat programokként. Gyerekek és felnőttek egyaránt bevonódnak a művészetekbe.
A mindennapi élet és a művészet ilyen fokú összekapcsolódását, mint Balin, nem sok helyen tapasztalhatjuk ma már. A régi korokban ez a kapcsolódás természetes volt. Ezen a szigeten úgy tűnik, minden ember művész valamiben – ez univerzálisan is így van, amíg ennek ellenkezőjéről meg nem győzzük magunkat. Valamilyen fokon mindenki gyakorolja a művészetet.
Van aki hattyút tud varázsolni a törölközőből, vagy egy kőbe vájt lyukkal fürdőkádat készít a virágnak.
Gyakran megeshet, hogy olyan kapucsínót kapunk, aminek a habjába hibiszkusz vagy frangipáni virágot rajzol a pincér.
Százával lehetne sorolni a művészi kreativitás példáit, melyek kisebb-nagyobb ámulatba ejtik az idelátogatókat. Az ünnepek művészetéről mellesleg még nem is esett szó, melyek helyszínei az utcák és templomok. Akár forgalmas utakat (szinte csak olyan van) zárnak le az ünnepi felvigyázók, ha a menetnek dolga van a helyi templommal (és ezen csak néhány külföldi turista képes kiakadni). Az ünnepeknek is van művészete, koreográfiája, saját készítésű kellékei, kezdve a kisebb-nagyobb virágdíszek, ünnepi kosarak, bambuszpóznák elkészítésétől a komolyabb munkát igénylő díszítések, ünnepi maszkok vagy vállon hordozható mitikus teremtmények megalkotásáig.
A díszek, offeringek készítését és művészetét a gyermekek már a családban megtanulják. Ezzel az élet egy része el is telik, hiszen az év majd minden napjára esik egy ünnep. Bali neve is azt jelenti: ünnep. Talán épp ebben rejlik a varázslat: Hagyományok, ünnepek, művészet, szimbólumok – lélek.
Bali azt üzeni, hogy a világunkat mi magunk alkotjuk. Az alkotóképesség a Teremtő ajándéka, és ha jól használjuk a kreativitásunkat, akkor az alkotásunk a mi ajándékunk lehet a Teremtőnek… és egymásnak.
0 hozzászólás