Áldásos új évet kívánok nektek ismét! Idén harmadjára van új év itt Ubudban. Először január elsején, ahogy “rendesen”. Másodszor február 19-én, amikor a kínai új év kezdődött, ami ugye a Kecske éve. Balin ennek is van hagyománya, bár közel sem annyira jelentős, mint a balinéz új év kezdete, ami most március 21-re esik. Ráadásul ez nem akármilyen tavaszkezdet, hiszen teljes napfogyatkozás volt tegnap, amiből valamennyit Ti is láthattatok otthonról.  A természet részéről a teljes napfogyatkozást követő Újhold  nyomatékosan mutatja a jövőbeli utat számunkra: Új Kezdet, amikor növekszik a fény.

Mire ezt a blogot olvassátok, itt elkezdődött vagy már be is fejeződött a Nyepi, a balinéz kalendárium (fentebb) szerinti Új Év első napja, ami itt a totális csendben levést követeli meg az itt élőktől. Nagyon ritka élmény számomra itt a csend. Magától adódott, hogy belegondoljak, mennyire meghatározza az elménk működését az, hogy hol élünk, hisz még az időszámítás is relatív. Egyáltalán ki meri azt állítani, hogy most tényleg 2015 van, mikor a balinéz időszámítás szerint csak 1937, a kínai időszámítás szerint már 2120-at írunk, az iszlám világ szerint pedig még csak 1436 kezdődött tavaly októberben. A héber vagy egyiptomi időszámítást pedig épp csak megemlítem, előző 5775-öt, utóbbi 6256-ot ír és szeptemberben van az évkezdés. Miért nem az egyiptomiaktól számítjuk az időt, vagy onnan, ahonnan először ember időt számított? Ha megpróbálsz erre választ adni, nagyon érdekes dologra jöhetsz rá… de ezt a melót meghagyom neked. 🙂

Emberek milliárdjainak van az európai időszámítástól eltérő időfogalma, és ha kicsit belegondolunk, akkor elég önkényes dolog az idő számítását egy adott eseményhez kötni. Az emberi psziché sokszor teljesen önkényesen teremti a különféle rendszereket, amibe aztán a sok egyedi psziché belesimul, próbálja magát beleigazítani, belepréselni, ha pedig nehezen megy, akkor a kívülről érkező nyomás beledöngöli. Egészen addig, míg fel nem ismeri az egyedi psziché, hogy van más választása is, és felszabadítja magát.

Csak érdekességképpen említem, itt Indonéziában például nagyon sokan azt sem tudják, hogy hány évesek, mert nem volt időhöz kötve a megszületésük. Jól megvannak enélkül is. Úgy tartják, hogy minden nap megszületnek, aztán majd a nagy halál után is. Tőlünk függ, hogyan fogjuk fel a világot, mely körbevesz. Gondoljunk bele, hogy egyszer csak emberek azt mondták: határozzunk meg egy pontot a jelenlétben, és mostantól mondjuk azt, hogy innen indul az időszámítás. Nekem ez butaságnak tűnik, de belátom, hogy a rendszerek kialakulásához szükség van határozott pontokra. De a tény akkor is az, hogy mi teremtjük a rendszert. Néha azzal sem törődve, hogy egyáltalán nincs összhangban a természeti renddel. Például az európai időszámítás is ilyen, szintén önkényesen, de tudtommal még tévesen is meghatározott dátumtól kezdi az időt számlálni (nézzetek utána, ha ezt érdekesnek tartjátok).

Számomra például sokkal természetesebb, hogy a  kalendárium márciussal kezdődik, a tavasz “első” hónapjával, ahogy itt is, mikor zöldülésbe virul a világ.

Igaz Balin nincs tél és a buja zöld összes árnyalata folyamatosan burjánzik, de az itt is használatos Saca Hold-kalendárium Indiából származik, ahol viszont van tél. Tavaly tavaszkezdetén már összeszoruló szívvel hazafelé készülődtem, nem tudtam, hogy egy év múlva újra itt ér az Ogoh-Ogoh és Nyepi. Nem tudtam… de az igaz, hogy éreztem a visszatérést. Ma jó érzés visszagondolni arra, hogy mertem hinni benne, jó döntést hozok.

Tavaly írtam már a Nyepiről, ami eredetileg a csend, ima, pihenés és meditáció napja. Ilyenkor senki sem mehet ki a háza-udvara területén túlra. Se ki, se be nem jöhet-mehet Balin semmi, senki. Még a repülőgép sem szállhat el a sziget felett, és elektromosságot sem illik használni (bocsánat, nekem most muszáj blogot írni, ez az én lecsendesülésem). Az év többi napján hangos és zsúfolt világra a leglármásabb napon mintha egy varázsló pálcájával suhintana: CSEND! … és Bali lelassul, megáll, elhalkul, az emberek bebújnak a házukba. Jó oka van Balinak a némaságra.

Az év utolsó napján az Ogoh-Ogoh hadsereg (papírmaséból, fémből készült nagyméretű szörnyű alakok) lármás parádéja állítólag elűzi a sötét lelkeket a szigetről, aztán pedig csendben kell maradni, nehogy visszataláljanak. Legalábbis a legtöbb turistakönyvben ezt olvashatjuk a Nyepi hagyományát illetően. Ám pár napja leesett az állam attól a bölcsességtől, ami egy másik magyarázatot ad a Nyepi, az újévi csend ünnepének kialakulására. Egy régebben íródott könyvben – (Bali Sekala & Niskala)  amelynek szerzői még a mai élő hagyományok kialakulásának feledésbe merülő útját próbálták megörökíteni – olvastam a következőket:

A hindu tanítások szerint az ogoh-ogoh karnevál közben keltett hatalmas lárma nem a démonok elijesztésére, hanem éppenséggel a felébresztésükre szolgál, mert így mindegyik képes lesz látni azt a sok-sok ajándékot és áldozatot (offering), amelyeket a sötét erők tiszteletére készítettek a balinézek. Ettől a sötét erők elégedettek lesznek, és egy darabig nem lesz okuk bajt keverni.

Hatalmas tanítás rejlik ebben a fajta gondolkodásban: A sötét lényeket nem akarják kiirtani, hanem ellenkezőleg, tiszteletet mutatnak feléjük – ezzel elismerik létezésük jogát. Úgy szabadulnak meg a negatív lényektől, hogy nem szállnak harcba velük, hanem inkább békét, elfogadást ajánlanak. Ettől a sötét erők harci kedve is lecsillapodik.  A Nyepi csendje az elégedettséget, nyugalmi állapotot, letisztulást illusztrálja. Az év lezárásához tartozik a rituális fürdő is a tenger vizében vagy egyéb szent vizekben. Az év vége és kezdése tulajdonképpen nem más, mint egy jelképes tisztulási folyamat, amikor a destruktív, sötét erők lenyugodnak, az elme lecsendesedik és rendeződik. Valójában éppen az elme tisztaságával és rendezettségével lehet féken tartani a  sötét erők beleavatkozását az életünkbe. Ebben sokat tud segíteni a meditálás, relaxáció.

A sötét erők lecsillapításáról mindig eszembe jut életem egyik legnagyobb tanítása. Sosem fogom elfelejteni, amikor a pszichológusi pályámat kezdtem, és a hajléktalanok, szenvedélybetegek után olyan gyerekekkel dolgoztam, akiket elkülönítve kezeltek, mint az intézet fenegyerekei. Az első csoportfoglalkozáson örültem, hogy a felém repülő szék nem vágott fejbe, olyan kaotikus energiákat árasztottak a srácok magukból, hogy jól fel kellett kötnöm a gatyámat ahhoz, hogy kezelni tudjam a későbbi helyzeteket. Ám idővel, miután megismertem őket személyesen, megértettem, miért olyanok amilyenek, rengeteg értéket fel tudtam fedezni bennük, és egyre inkább ők is más szemmel tudtak magukra tekinteni. A szelídség, elfogadás, de egyértelmű, kölcsönösen kialakított, határozott határok meghúzása ezeknek a srácoknak addig nem megélt biztonságot adott, és idővel egyre kevesebb problémám volt velük. Igen, idő az kellett hozzá! Ez már több, mint 10 éve volt, a srácok felnőttek, változtak, nem tudjátok őket beazonosítani, így ide merem tenni a fényképet. Amúgy is köszönetet szeretnék nekik mondani.

Ezeknek a srácoknak köszönhetően tanulhattam és gyakorolhattam azt, amit visszaköszönni látok Balin a sötét erőket is tiszteletben tartó hagyományokban: a destruktivitás az el nem fogadottságból, a szeretet hiányából ered, és ezért nincs értelme egy negatív energiát árasztó emberhez negatívan hozzáállni. Nem azt mondom, hogy puszilgassuk az ördögöt, hanem azt mondom, értsük meg az életünkben megjelenő negativitást vagy sötétséget, ismerjük meg jobban, és reagálás helyett inkább kezdjük el higgadtan, visszatámadó szándék nélkül kezelni a helyzetet. A belső béke és a tudat fényének erejéből eredő energia megfordíthatja a rosszul alakuló kapcsolatokat és ügyeket, melynek alapvető kiindulási pontja a másik ember elfogadása akkor is, ha nem szimpatikus, ha nagyon más, vagy ha olyat tesz, amivel nem értünk egyet, vagy egyenesen bántó. Ha végül változtatni másokon talán nem is tudunk, de a saját békénket megtalálhatjuk, magunkon mindig tudunk változtatni.

Végezetül azt muszáj még az előző történethez hozzáfűznöm, hogy a szelídítési folyamatban nagy szerepet játszott a művészetterápia, amely kétszemélyes helyzetben történt, mivel csoportosan nem működött az első évben. A fenti kép még díjat is nyert egy kiállításon, ami hatalmas sikerélmény volt a srác számára, bár nem ez volt a lényeg.  Az alkotáson keresztül olyan erők tudtak felszabadulni, amelyek a belső világot konstruktívan építették. A művészettel, alkotással kapcsolatban álló keménylegények viselkedésében látványos változások indultak be, melyre a környezet is felfigyelt. Az intézeti gyerekek által rengeteget tanultam a “sötét erők megszelidítéséről”, amely valójában a fény hiányából eredő űr töltése. Oklevelet nem kaptam a “tanfolyam” elvégzéséért, így a szakmai önéletrajzomba sem lesz benne ez a szakmai képzés, de örök hálám azért, hogy dolgozhattam velük, értük, magamért. Most egy másik iskolába járok itt Balin, gyűjtöm a tapasztalatokat, és igyekszem elmesélni, amit megértek és továbbadhatok nektek. Majd szép sorban. Békésen bimbódzó új évet nektek is!