A balinézeknél nincs Halottak Napja, de november első napján mégiscsak halotti szertartás miatt sereglett ki Ubud népe az utcákra. A Palotától a Temetőig temérdek ember kísérte utolsó útjára a hercegi család egyik leszármazottját, aki már több hete elhunyt. Mostanáig egy szarkofágban tartották a testet. Itt az a szokás, hogy a halottakat elégetik.

A mostani ceremónia az év egyik leglátványosabb és leghangosabb neves eseménye, melyre hetek óta készülődtek a résztvevők. A halottat őrző szarkofág egy kb. 25 méter magas, bambuszból ácsolt toronyban volt elhelyezve, melyet papírból, fém és ruhadarabokból, tükördarabkákból, virágokból és színes egyebekből alkotott művészi elemekkel díszítettek. Ezt a tornyot annyi férfi emelte a nyakába, ahányan csak odafértek. Elöl ment a fiatal hercegnőt és herceget cipelő férfiak hada, nyomukban díszes sereglet, majd a torony, amelyet végeláthatatlan tömeg kísért a Temetőig. Mire magam is odajutottam, addigra már lángokban álltak bizonyos kellékek, melyek előbb még a pompa részei voltak. Amit lehetett, azt lángra vetettek. Valamivel ezután következett a halottégetés, melyet én már nem vártam meg. Úgy éreztem, hogy nekem nincs közöm ehhez a szertartáshoz. Egy voltam a temérdek fotómasináját kattintgató turista közül. Később tudtam meg, hogy a szertartáson szarongot (kendőből megkötött ruhadarab) kellett volna viselni, de úgy látszik, hogy a tömeg nagy részét alkotó turisták ezt nem tudták.

A helyieket valószínűleg szintén nem ősi szokás szerint  arra inspirálta ez az esemény, hogy minél több portékájuktól megszabaduljanak. A mosolygós árusok folyamatosan (percenként többen is) odajöttek hozzám (és másokhoz is), és kendőket, evőpálcika készletet, polaroid napszemüvegeket, üdítőket, gyümölcskosarakat, kókuszból, kőből és fából készült faragványokat próbáltak reánk tukmálni. Visszamosolyogva rájuk egyfolytában ráztam a fejem, ami így visszagondolva alig különbözött a rock koncerteken headbangelő rajongók fejmozgásától.

Néha úgy éreztem, mintha az árusok élete függene attól, hogy sikerül-e üzletet kötniük. Sok egyéb jele is van annak, hogy Bali honpolgárainak nagy része igen szegény.

Valahogy épp ez a furcsa kettősség, a gazdagság és mélyszegénység, a szépség és a pusztulat, az istenek régiója és a durva materiális szint egymás mellett létezése adja számomra Bali alaphangulatát. Tévedés azt hinni, hogy itt aztán fenékig tejfel az élet! A turista itt gazdagnak számít, még ha hátizsákos is. Belőlünk élnek ezek a szegény emberek, és bár mosolyognak hozzá, de nem kímélnek elárasztani minket a portékákkal. Ha valakinek gyengén megy a NEM kimondása, akkor itt azt is lehet gyakorolni.

Különös ezen a helyen a nagy hőségben  arra gondolni, hogy otthon ősz és valószínűleg hideg van…11 ezer kilométerre innen.