Abban hiszek, hogy az életünket magunk alakíthatjuk, és senki által nincs meghatározva, hogy számunkra milyen a jó élet. Menet közben belső érzékelőink sokszor jelzik merre kéne mennünk… már hogyha észrevesszük és jól értelmezzük ezeket a jeleket.  Abban is hiszek, hogy az életútunk iránya az, amerre a boldogságunk van. Így ha egyszer úgy döntünk, hogy inkább Bali művészeitől és gyógyítóitól szeretnénk továbbtanulni ahelyett, hogy egy újabb egyetem Master-képzését elvégezzük, akkor már arra is vetemedhetünk, hogy a szomszédos szigeteket is meglátogatjuk. Pusztán az öröm kedvéért. Ez vitt a Gili-szigetek egyikére.

Két hónappal ezelőtt még fogalmam sem volt arról, hogy ezek a szigetek léteznek.  Gili Air a legkisebb a három közül. Mindhárom sziget alkalmas arra, hogy a trópusi Paradicsom víziójának projekciós felülete legyen a maga fehér homokos óceánpartjával, korallzátonyaival.

Még a víz alatti világot is megfigyeltem egy snorkel-felszerelés segítségével, hogy biztos legyek abban, ez tényleg maga a Paradicsom. Sokkoló volt a látvány. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy vajon okozhat-e problémát az, ha feldolgozhatatlan mennyiségű szépség veszi körül az embert huzamosabb ideig. Aztán úgy döntöttem, hogy ezt a veszélyt is vállalom, egyszer élünk, engedem, hadd jöjjön.

Ezeken a szigeteken tilos autóval vagy motorral közlekedni, így ezek nincsenek. Egyedül a lovacska húzta kis szekér a megengedett és a bringa. De mivel utak nem nagyon vannak, így a bringázás nagy kihívás a forróságban, mivel többnyire csak tolni lehet a homokban. Így sportolnak a turisták, nem úsztam meg én sem.

A sziget hangulatát nem csak a szépsége adja, hanem az a kettősség is, ami Balira is jellemző. Az 1800 itt élő ember szegénysége jelen van a levegőben, és bármerre nézünk, sosem felejthetjük el, hogy itt alapvetően szegény emberek élnek. Nyoma sincs a sztereotip tengerparti fényűzésnek, az volt az érzésem, hogy itt minden olyan, amilyennek látszik, igazi, valódi, természetes. Bár coca-cola, pizza már itt is van, és igyekeznek a turisták kedvére tenni amennyire tőlük telik, de még hálistennek nem tart ott a sziget arculata, hogy elveszítse igen sajátos karakterét. Egyetlen olyan étterem volt, amely akár Európában, Amerikában vagy Ausztráliában kinézetre, ételeit és italait tekintve is megállta volna a helyét. Na ez a hely többnyire tele volt, és nem a helyi lakosok akarták megérezni az idegen kultúra feeling-jét, hanem a turisták akartak a sajátjukba megmaradni. Hát, ki hogy szereti!

A parti napfürdő és relaxálás Gilin ingyen van, nem gondolja senki azt, hogy fizetni kéne az óceánért. A part mentén sorakozó éttermek napozókat, babzsákokat tesznek ki, amelyeket bárki ingyen használhat, és akár egész napokat tölthetünk a hangulatos tengerparti bambuszkuckókban is. Ezt a fiút azért fényképeztem le, mert miután megtudakolta milyen gyöngyékszer tetszik nekem, elkészítette azt helyben. Közben beszélgettünk, én pedig azt tudtam meg róla, hogy a szomszédos Lombok-szigetről jön át minden nap, hogy a saját készítésű ékszereit értékesítse, ami az egyetlen jövedelem forrása.

Az egyik kikövezett út az iskolába vezet, ezen közlekednek a helyi gyerekek, és még az igen picik is bringáznak.

Ezek a kislányok édességet vásárolnak a helyi cukrosnénitől:

A legmegdöbbentőbb tapasztalat számomra az volt, amikor egy alkalommal az egyik étterem pultján felejtettem a pénztárcámat, amelyben természetesen a bankkártyám is benne volt. Csak a szállásomon vettem észre, hogy eltűnt, és kétségbeesve futottam vissza arra a helyre, ahol fizettem. Egy százalék esélyt adtam annak, hogy itt a szegénység földjén valaha viszontlátom a pénzemet. Az étterem felszolgálói 20 év körüli fiatalok voltak. Legnagyobb megdöbbenésemre a fiókból elővették a pénztárcámat és odanyújtották. Semmi sem hiányzott belőle. Hiába volt forróság, de borzongani kezdtem attól az érzéstől, amiben hála, köszönet és valami olyan szentség volt, amit az élet nem mindennapi pillanataiban él meg az ember. Nem először van olyan érzésem az ittlétem során, hogy jelen van az érzelmi intelligenciának egy olyan foka, mely beleivódik a levegőbe és megemeli az életenergia szintjét. Talán ez lehet az egyik titokzatos tényezője annak, hogy olyan biztonságos és  természetes itt lenni.