Amikor valaki először kerül szemtől-szembe egy indonéz étlappal, nem könnyű kiválasztani kedvenc ételeit előzetes ismeretek nélkül. Ha ma ajánlhatnék olyan indonéz ételeket a két évvel ezelőtti Balira érkező önmagamnak, amiket szeretni fogok, akkor most ezt a blogbejegyzésemet kíváncsian olvasnám.
Amikor egyik napról a másikra gyökeresen megváltozik az életünk környezete és ezáltal az étrendünk is, akkor jeleket küld a testünk és elmondja, tetszik-e neki a változás vagy sem. Voltak aggályaim az indonéz ételekkel, hogy majd túl fűszeres lesz és vajon elég higiénikusak-e a körülmények, iható-e a pohár víz, amit elém tesznek… és a jég az üdítőben? Vajon könnyen átállok-e majd a másfajta ételekre? Találkozom-e egzotikus kórokozókkal és be kéne-e oltatni magamat valami ellen? Mindezek az aggályaim alaptalannak bizonyultak, nem oltattam be végül magam, és hálistennek nem is volt eddig semmi probléma az egészségemmel (de azt ajánlom, ne ebből induljatok ki, érezzétek meg hogy a testetek, immunrendszeretek hogy áll). Már több, mint két év telt el azóta, hogy először Balira jöttem, egyetlen egyszer találkoztam egy romlott tofuval. Már késő volt rájönni, hogy nem egzotikus íz az, ami olyan szokatlan. De ezt leszámítva nincsenek rossz tapasztalataim az olcsó warungokkal sem, SŐT, sokszor ezekben kaphatók a legízletesebb indonéz ételek!
Az utcai bakso (hús vagy halgolyó) árusoktól eltekintve valamennyi étkezési lehetőséget megtapasztaltam. A piacokon nem árt kérni az őrangyalaink navigálását, de még ilyen helyeken is rendben volt az étel. Ha már úgy is a piacon vagyunk, és aggódunk az egészségünk miatt, akkor érdemes beszerezni néhány fajta jamu-t (tradicionális gyógynövény ital). A jamu-kultúra olyan, mint egy önálló művészeti ág, a színes levek jót tesznek az egészségünknek. Állítólag főleg a húsokkal érdemes vigyázni, nagy melegben hűtő nélküli helyeken húst ne együnk. Mivel gyerekkorom óta nem rajongom a húsos ételekért, így erről saját tapasztalataim nincsenek.
Visszatérve a testi jelzésekre, a két évvel ezelőtti szükségszerű étrendváltozás nálam azt eredményezte, hogy most már imádok enni, sorra tanulom főzni az indonéz fűszeres ételeket, és Makk Marcsival cimborálok. A zöldségek itt általában nincsenek teljesen megfőzve-sülve, lisztes ételt alig eszem, a rizs vette át a búza szerepét, többnyire kókuszolajjal készülnek az ételek, amiket fogyasztok, barna pálmacukorral ízesítem a kávémat. Mivel a szervezetem könnyebben feldolgozza az itteni ételeket, így több energiát érzek magamban. Balin könnyen elérhető a sea-food, akár pár száz forintból is ízletes halakat, rákokat ehetünk. Áldottak már ezek a bundába burkolt tintahalak (cumi-cumi) és a csípős-édes szószban fürdő garnélarákok (udang asam manis) is, köszönet a kankong-nak is (a vizispenótnak), pompás ebéd volt ez a díszes társaság (áldott a kéz is, amely készítette).
Bali nem csak a finom, friss, fűszeres zöldség ételeket, halakat, herkentyűket kínálja tálcán, de a húsételeknek is hatalmas választéka van. Ezt nem részletezem, a hús témának itt a vége, fuss el véle, jaj, így végezte az aranyos kismalac, akiből végül a népszerű balinéz étel, babi guling lett ( nem műanyag, épp a sütőből tolták ki ).
Ami egy ideig fel sem tűnt, hogy kiveszett az étrendemből a péksütemény. A péksütik Balin még nem szaporodtak el úgy, mint otthon. Erőfeszítést kell tenni, ha találni akarok minőségi pékséget. Ha hirtelen megéhezem napközben, akkor gyömbéres- kókuszos sajtolt magvakat, trópusi gyümölcsöket vagy zöld kókuszt eszem-iszom.
A másik kedvenc csemegém a nyers kakaóbab, ami olyan ízű, mint a csoki, csak nem édes. Viszont szuperétel, remek antioxidáns.
A tejtermékek szinte teljesen hiányoznak az itteni étrendből. Az itteni tehenek nem tejelnek csak a bocinak, és a helyi emberek enzimjei sem boldogulnak könnyen a tejtermékekkel. Magyarországon viszont nagyrészt finom sajtokon és tejtermékeken éltem, ezeket most hiányolom, talán ösztönösen is eszem több halat, hogy a fehérjét pótolja a szervezetem. A sajt errefelé nagyon drága mulatság, mint ahogy a borok vagy az olívabogyó is – ezzel ez a trió is kihullott az életemből. És mi van ezek helyett? Bemutatom nektek a tradicionális indonéz étel-kedvenceimet, amiket már magam is elkészítek, miután elmentem egy főzőiskolába.
Az indonéz konyhaművészet a világ egyik legszínesebb konyhaművészete, nem csak sokfélesége miatt, de a fűszerek és egyéb alapanyagok színkavalkádja miatt is az ételek készítése maga művészet, melyben meghatározó szerepet kapnak a helyi gyógynövények és fűszerek. Van olyan receptem, amibe 10 chilit kéne beletenni (pedig ha 2-őt teszek, már akkor is lángol a tűz benne). Az itt használt fűszerek-gyógynövények nagy részét nem ismertem korábban. Több tradicionális étel elkészítéséhez is használnak például egy sárga színű alapszószt (base gede bumbu kuning). A balinéz szósz ízét semmi olyanhoz nem tudom hasonlítani, amit korábban ismertem.
Tradicionálisan egy mozsárszerű kőedényben kell összezúzni a hozzávalókat, gazdag, komplex ízvilágot ad az ételeknek. Ilyet otthon nehéz lenne készíteni, csak felsorolom az összetevőit: shallot hagyma, fokhagyma, lesser galangal, gyömbér, tumeric, chili, banhulfa, macadamia mag, feketebors, szegfűszeg, szerecsendió, pálmacukor, balinéz citromfű, salam levél, rákpaszta, kókusz olaj (igazi kókuszillatú). Ezt használják például a curry félékbe, ebbe a tofus zöldség curry-ben is van.
Ahány ház, annyiféle módon készítik el nagy kedvencemet, a gado-gadot, blansírozott zöldségeket öntik nyakon a jellegzetes mogyorószósszal. A mogyorószósz alapja a nálunk is ismert földimogyoróhoz hasonló héjastól leturmixolva. Ha jól van elkészítve, ez isteni finom.
Ez is jellegzetes balinéz étel: kókusz és kígyóbab saláta, a jukut urab.
Tipikus indonéz étel, a Pepes Ikan is nagy kedvenc: banánlevélben párolt hal (itt tonhal). A fűszereket és a halat banánlevélbe csomagolják és speciális gőzölő edényben párolják addig, amíg olyan omlós nem lesz, hogy szétolvad a szánkban, a fűszerek pedig belegőzölődnek a halba.
A Nasi Goreng-ről (Sült zöldséges/rákos/csirkés rizsről ) már volt szó korábbi blogbejegyzésemben, reggelire, ebédre, vacsorára is fogyaszthatjuk. Két egyforma ízűvel még nem találkoztam. Kedvenc warungomban meg szokták kérdezni, hogy hány chilivel kérem. Van, aki 5 chilit tesz egy tál rizsbe… én csak kettőt.
Végül ajánlom még nagy kedvenceimet a tempe manis pedast és a tempe sate-t. A tempe fermentált szójababsajt, kókuszolajban sütik ki például kis hasábokban, és előzőt édes chilis szója szósszal és fűszerekkel sütik össze, utóbbit nyársra húzzák zöldségekkel és a mogyorószószba mártogatva ehetjük meg rizs kíséretében… hetente egyszer biztos ilyet készítek.
A trópusi gyümölcsökről már írtam korábban itt, a gyümölcssaláták orgiájában minden időszakban biztosak lehetünk. Desszertnek és reggelinek éppúgy jó a gyümölcssali, mint a tradicionális édesség, a Black Rice Pudding (Bubur Pulut Hitam). Kókusztejjel absztrakt alkotást csöpögtetünk a tetejére, esetleg néhány szelet sült banánnal feldobhatjuk… ebből mindig sokat főzök, napokig eláll a hűtőben. A rizsnek magának van ilyen csokiszíne, nincs benne kakaó.
Miután jóllaktunk, legyünk még szépek is? Hát akkor kenhetünk az arcunkra még csoki pakolást is!
A helyi nőktől kaptam a fülest. 😀 A helyi drogériában kapható csokipakolás az olcsó kozmetikumok között található, mégis jó. Nem ehető, de az illata olyan finom, hogy éhesen nem ajánlatos felkenni. Közel 40 fokos hőségben (mint ami ma is volt) a vasárnapi ebéd megfőzése és elfogyasztása után a legjobb, ha csoki pakolással az arcunkon sziesztázunk, garantáltan édes álmunk lesz! Felébredve pedig úgy fogunk kinézni, mint egy absztrakt festmény. Így lehet a konyhaművészetről a képzőművészetre finoman áthangolódni.
0 hozzászólás