Lassan egy hete vagyok újra Balin. Még néha most is megcsípem magam, hogy biztos legyek benne, ez nem álom. Olyan más világ van itt, hogy a tudatom többször is leellenőrzi hány óra van, milyen dátumot írunk, és hogy valóban érzem-e a csípést. Erről a moszkitók is gondoskodnak, egyfolytában vakaródzom. Bódító illatok, meleg nyár, és a már ismert, de egyelőre megszokhatatlan keleti varázs fénye és árnya kábítóan hat rám…
…na meg a jetlag. Hat (okt.26 után hét) óra különbség van a hazai időszámításhoz képest. De lassan készen állok rá, hogy belevessem magam az itteni életbe. A hindu istenek tisztelete füstölőgyújtás és rövidke szertartás formájában a reggeleim szerves részévé vált. Ganesha jelenlétét az otthonomban megtiszteltetésnek érzem.
Hosszabb itt tartózkodásra rendezkedtem be. Az álmaim és lelkem mélyéből eredő törekvéseim megvalósításához nincs más biztosítékom, mint a hitem. Egy belső erő vezetett ide, és visz még most is tovább. Már csak azt kellett felismernem, mi dolgom nekem itt… Hát több is van.
Bali számomra egy olyan világot jelent, ami még ezernyi izgalmas titkot rejteget. Egy olyan világban találtam magam, amelyen keresztül azt a részemet ismerhetem meg, melyet a magyarországi környezetben nem tudtam kibontakoztatni. Minden ismerős, otthonos itt, mintha magamat ismerném fel egy másfajta kultúra keretei között. Ez a hely engem elmélyülésre, alkotásra, összpontosításra, összefüggések megfigyelésére inspirál.
Másrészt még mélyebb tapasztalatokat szeretnék szerezni az alkotásban rejlő teremtőerő működésében. A belülről inspirált alkotás és az életünk alakításának folyamata között olyan párhuzamot érzek, amelyet muszáj magamon megtapasztalnom. Engedem, hogy az az erő alakítsa az életemet, amelyet az álmaimon vagy az alkotási folyamaton keresztül éreztem meg. Ha az elme szülte szándékok helyett egy belső sugallat, inspirált állapot vezeti az alkotást, akkor valódi önmagunk útján haladunk. Ez az erő hozott ide vissza, Ubudba.
És volt még egy erő, ami visszavonzott. Az Út sokszor ott fut egy másikba, ahol a legkevésbé számítunk rá. Az én Utam tavaly novemberben egy másikkal fonódott egybe. „Ott utazom én, és az egyetlen, aminek értelme van, az út végéig haladni. Ott utazom én, és lélegzet-visszafojtva csak nézek, nézek.” Castaneda
De jó, hogy ott vagy !!!! Pusssz ! 🙂
Igen, mintha egy újabb otthonra leltem volna. 🙂 Szólj, ha erre jársz! puszi
Az a világ csodálatos, mint ahogy ez is. Ha most ott leszel, mert ott bontod ki magad, nagyon örülünk.. és ha majd itt leszel, akkor meg annak örülünk, mert már mindegy lesz neked, hol leszel, csoda az életed.
Ölellek, Zsuzsi
Köszönöm, hogy figyelmet szentelsz nekem Zsuzsi! Igen, az otthoni élet is nagyon fontos volt és most is az számomra. Az Út a lényeg, bár kint látszik, de belülről alakult így. Engedem, hadd menjen 🙂 Ölellek én is Zsuzsi!