Alice érezhette magát Csodaországban úgy, ahogyan én, mikor egy évvel ezelőtt Balira jöttem. Nem mondom, a mosolygó embereknek, a spirituális-művészeti élet intenzitásának, a tobzódó színeknek, varázsvirágok tömkelegének, bódító illatoknak, szokatlan ételeknek és főképp a helyi tradícióknak, folyamatos ünnepeknek és ceremóniáknak, napi rituáléknak a hatása most is elvarázsol.
Egyre többet látok az itteniek életéből, ahogy egyre több helyi emberrel megismerkedem. Az élet adagolja a témákat. Ma Telihold ünnepén egy olyan balinéz nő ihletett írásra, aki megélte a lélek sötét éjszakáját, és annak ellenére, hogy a balinéz társadalom szégyenfoltjának szerepébe került, mégis hitt abban, hogy értékes és értelmes élete lehet még valaha. Bali lakosainak szigorú vallásos tradíciókon alapuló élete nem csak ünneppé teszi a mindennapokat, melybe belebódul az ide látogató, de merev és kirekesztő, megbélyegző oldala is létezik.
A hagyományos női sors szerint a balinéz lányok már korán, huszonegynehány évesen férjhez mennek, és akkor lesz rendben egy nő, ha hamarosan utódai születnek.
Az elsőszülött egészséges fiúgyermek a szülők legnagyobb büszkesége. Ellenben ha bármi miatt nem születik gyermeke egy nőnek, az tragédia, szégyen, majdhogynem értelmét veszti a nő élete, hibás személyként éli meg magát. A gyermekes családok jó esetben inkább sajnálkozva, mintsem kirekesztve kezelik a szerencsétlen nőt. Ilyenkor segítőként beszállhat a rokongyermekek felnevelésébe, hiszen a családfogalom itt sokkal tágabb értelmezést kap, mint a nálunk klasszikus „apa-anya-gyerek(ek)” típusú család meghatározás.
Az „egyedülálló nő” szinte nem létező jelenség Balin. A női szerep a férjről, gyermekekről, és egyéb családi hozzátartozókról való gondoskodásra, a családi tűzhely melegen tartására, kollektív munkavégzésre és az istenekkel való kapcsolat fenntartásának folyamatos kiszolgálására van kialakítva.
Mostanában a női szerep tovább bővült a kenyérkeresés feladatával is… és az itteni nők többsége még hősiesen próbál megfelelni mindennek. Van, aki még ezt össze tudja egyeztetni, de érezhető, hogy a nőkre hatalmas teher nehezedik. Nem csak fizikailag, de pszichésen is megterhelő a szerepük, amely hierarchikusan alárendelt a férfi szerepnek.
Ám a társadalom, család és partnerkapcsolat általi alárendelt szerep még mindig sokkal kívánatosabb egy nő számára Balin, mintha egyedülállóként élne. Ha itt egy felnőtt nőnek nincs férje, vagy legalább párja, az nagyon nagy baj, mert a közösségi életből is kirekedhet. Anyagi, erkölcsi, társadalmi, lelki szempontból is majdhogynem lehetetlen küldetés egy balinéz nőnek „szingli” életet élni. Az olyan lehet itt, mint az űrben lebegés.
Ám van ettől még rettenetesebb élethelyzet: az „elvált nő” élethelyzetébe kerülni. Nálunk, ahol világviszonylatban igen “előkelő” helyen állunk válás tekintetében, nehéz elképzelni, hogy ez itt mennyire vakmerő cselekedet. A válás olyan szégyenletes és nehéz sorsot von maga után, amit nagyon kevés nő mer bevállalni. Ha egy nő válni szeretne, akkor kegyetlen megtorlásban részesül: nagy valószínűséggel elveszíti a gyermekét, mivel a gyermek az apával és annak családjával marad, és megesik, hogy a saját családja sem fogadja el a válás után a nőt. Nem vehet részt a közösségi életben, megkülönböztetett tiszteletlenségben részesül, a férfiak úgy kezelik, mint egy útszéli szakmabelit. Innen lehetetlen visszakerülni a „normális életbe”, így a nők válás után tragikus peremhelyzetbe kerülnek, és ellehetetlenedik az életük. Ezt értem a lélek sötét éjszakája alatt, amikor olyan nehéz helyzetbe kerül valaki, hogy az az életébe kerülhet. Hacsak meg nem találja a fényt a sötétben.
Mindezt attól a 11 éve elvált nőtől tudom, aki megélte a fenti történet poklát. Ibu Sari évekig szenvedett a kirekesztettségtől, a mai napig nem kerülhet kapcsolatba gyermekével. De egy nap úgy döntött, hogy megkeresi a fényt, nem csak életben marad, hanem a méltóságát, a belső értékeit, az életének értelmességébe vetett hitét is megtalálja. Megbocsátott a válás miatt őt el nem fogadó embereknek, megélte a fájdalmat, de elkezdte élete újraépítését.
A megnyugvást abban a tevékenységben találhatjuk meg, amely a szív fájdalmát enyhíti. Ő gyermekeknek és nőknek segít. Méghozzá azoknak, akik a legnehezebb helyzetben vannak. Az egyedülállóság, gyermektelenség, válás mellett az egyik legmegszégyenítőbb élethelyzet: a szellemileg-testileg sérült gyermek születése. Sajnos a világban általánosan fellelhető az a gondolkodás, hogy az ilyen gyermek szégyent hoz a szüleire. Ibu Sari nem így gondolja.
Az ő embersége a környezete számára is példa, ami annak is köszönhető, hogy a felvilágosultabb, szociálisan érzékeny külföldiek támogatását elnyerte. Ez a bátor és talpraesett lélek ma már egy értelmileg sérült gyermekekkel foglalkozó alapítványi iskola vezetője és jelenleg huszonvalahány gyermek sorsa függ a munkájától.
Az én utam épp ehhez az alapítványhoz vezetett, ahol jelenleg önkéntesként művészetterápiás eszközökkel dolgozom. Amit itt tapasztalok, az ismét mintaértékű a gyerekekkel való bánásmód tekintetében: szeretet és harmónia van felnőttek és gyerekek között. A gyerekek fejlesztése mellett a felnőtt stáb – akik főleg elvált vagy sérült gyermekkel rendelkező nők – legfőbb törekvése: a gyerekek érezzék magukat jól, nevessenek, örüljenek. És hogy hogyan érik ezt el?
Valahogy minden interakció természetesen, gyöngéd határozottsággal, mosolyokkal történik. Egy busz szedi össze a gyerekeket reggelente, mivel enélkül képtelenek lennének eljutni az alapítványhoz. Egyéni és csoportos fejlesztések is vannak, a diagnózisuktól függően. Magam is ebben az egyéni fejlesztésben veszek részt. A gyerekek többsége, aki teheti jógázik, relaxál. Nálunk óvintézkedéseket tesznek a relaxáció iskolai bevezetése ellen, itt pedig életszerűen alkalmazzák a sérült gyerekek építéséhez. Akik egyedül nem képesek, azoknak segítőjük van, ők többnyire külföldi önkéntesek.
A közös együtt zenélés, éneklés, mantrázás, közös alkotótevékenység is a mindennapok része.
A stáb főzi az ételt, házi koszton élnek a gyerekek. Ebédidőben terített asztal várja őket, evés előtt imádkoznak, énekelnek.
Rend van, béke van, nyugodtak és vidámak a felnőttek, gyerekek is. Ibu Sari és társai teremtik a varázslatot maguk körül. Jó a közelükben lenni.
Azt még muszáj elmondanom, hogy egy hónapja nyitott meg az a Women Center Ubud körzetében, amelynek a vezetője szintén Ibu Sari. Elvált nőknek segít életben és méltóságban maradni, közösséget biztosítani, ahol főznek, jógáznak, és a lelküket építhetik a nők ősidőktől létező gyógyító erejének segítségével. Valahol mélyen minden nőben megvan ez az erő… aki nem érzi, az felfedezheti más nők segítségével. A nők erejére és belső mélységükben hordozott gyógyító varázsára van szüksége a gyermekeknek, férfiaknak… Balinak is, a Világnak is.
0 hozzászólás