Év vége felé talán sokan vagytok úgy vele, hogy visszanéztek az elmúlt évre vagy még korábbra. Nekem ez a Karácsony különleges volt, mivel egyedül töltöttem, sosem volt még ilyen.  Három napot adtam magamnak arra, hogy semmit se csináljak. Valószínűleg az űr adta totális szabadság miatt születhetett meg egy vers és néhány felismerés. Meglepetés volt magamnak is.

Egyedüllétemben eltűnődtem életem Nagy Képén. Mi történt velem az elmúlt két évben Balin, minek kellene a következő lépésnek lennie? Rájöttem, hogy az utóbbi néhány év arra tanít: nem kell terveket készítenem, csak követnem a megérzésemet és hagyni, hogy a terv és a lépés magától bontakozzon ki bennem, természetes módon. Ha nem érzek inspirációt vagy belső késztetést, akkor az azt jelenti: Nem kell semmin sem változtatnom, maradni érdemes vagy csak folytatni, amit csinálok. A nagy szabadságot befelé fordulva töltöttem, meditáltam, magamba mélyedtem. Egyszer csak mondatok születtek meg bennem és rájöttem, hogy annak az értelme kezd kibontakozni, hogy miért vagyok Balin, mit tanulok itt személyes utamon. Ezekből a felismerésekből osztok meg veletek néhányat ebben és jövőbeli bejegyzéseimben, ami értelmet ad a Balin töltött ajándékéletemnek:

• Amikor mindent elengedtem, akkor tapasztaltam meg, hogy ki vagyok VALÓJÁBAN.

Míg el nem jöttem Magyarországról, megszokott világomból, addig is azt gondoltam, hogy önmagam vagyok. Azzal tisztában voltam, hogy mindig lesz tovább, mindig van olyan rész, amit még nem tudok magamról, hiszen a saját magunk megismerése egy soha véget nem érő belső út, mely az ismeretlenbe vezet. Ám talán száz önismereti kurzus sem érhetett volna annyit, mint azt megtapasztalni, aki akkor marad, amikor mindent elengedtem.

Elengedtem a kutyusaimat, akik visszamentek a régi otthonukba a volt férjemhez. Elbúcsúztam a barátaimtól és a családomtól. Az érzelmi  kötődéseket nem engedtem el természetesen, de a fizikai kapcsolódás lehetőségét egy jó időre igen. Ez nagyon fájdalmas volt.

Ezzel valamennyi érzelmi hátteremről fizikai szinten leváltam, és csak az maradt, ami bennem van. Elrepültem a világ másik felére, ahol már senki nem érhető el fizikailag. Ekkor kezdtem el megérezni, hogy magam vagyok. Bármi van, már csak magamra számíthatok. Elengedtem annak lehetőségét, hogy az anyanyelvemen értessem meg magam, értsek meg másokat. Magyarország elhagyásával elengedtem azt is, hogy egy ismerős rendszerben tájékozódjam és egy olyan idegen, más világba kerültem, ahol a sémáim egy nagy része nem használható, új sémákat kellett kialakítanom, ahogyan ezt az új világot fokozatosan felfedeztem. Ennek több, mint 2 éve már.

Elmondhatatlan érzés az, amikor mindent elengedve szinte csak az van velünk, ami bennünk van és némi pénz, mely elfogyhat hamar. Innentől már csak az számított, mit tanultam eddig, mi ad nekem biztonságot egy olyan helyzetben, ahol semmi más. Mindenre magamtól kell azon túl rájönnöm, persze az internet lehetőséget ad a kapcsolódásra, de ettől valami sokkal lényegesebb kezd el megszületni: Kapcsolódás önmagamhoz, egy különleges részhez, belső erőforráshoz, ami a megszokott világomban és a megszokott kereteim között nem volt intenzíven észrevehető, nem volt olyan könnyen elérhető. El kezdtem érezni, hogy ki vagyok-mi vagyok a megszokott hátterem, szerepeim nélkül. Nem vagyok most pszichológus, de mindig az maradok, akiben a Láthatatlan Világ megismerésére törekvés és az eddig szerzett tudás benne van. Nem vagyok fazekas, de az vagyok, aki szeret kerámiát készíteni és festeni. Nem vagyok művészeti terapeuta, de megtapasztaltam, hogy az vagyok, aki képes az alkotás önsegítő felhasználására. Nem vagyok már háztulajdonos, de az vagyok, aki meg tudja teremteni az otthont idegen környezetben is. Nincs megszabott napirendem és kötelezettségeim, de az vagyok, aki képes értelemmel megtölteni egy napot előre meghatározott keretek nélkül is. Az vagyok, aki  a kereteit maga határozza meg. Nincsenek a szeretteim a közelemben, de az vagyok, aki akkor is szeret, ha ők nem elérhetők. Az vagyok, aki szeretni tud fizikai jelenlét nélkül is. Nincsenek a kutyusok már velem, de a kutyáimat szeretem valamennyi új kutyában, aki a közelembe kerül.

Vannak dolgok, amelyektől nem tudtam megszabadulni, de új élethelyzetemben lehetőséget kaptam átalakítani érzéseket, melyek másképp nem tudtak alakulni. Rájöttem, hogy az intuícióm sokkal erősebben működik, amikor bizonytalan helyzetben vagyok, és hogy a belső vezetőm sokkal erősebb jeleket ad, mint a korábbi életemben. Új képességeim kerültek felszínre, melyekre a régi életemben már nyiladoztak, de nem tudtak kibontakozni. Sosem gondoltam volna, hogy a tarot-kártya emelkedik ki a múltamból, mely lehetőséget ad arra, hogy a szakmámat és az intuitív működésemet ötvözzem benne. Mára több, mint hétszáz embernek adtam tarot-olvasatot, és a Tarot világa olyan belső úttá vált bennem, hogy össze tudott kapcsolódni a művészetekkel is, egy új módszer kidolgozásával ajándékozott meg, melyről egyszer majd remélhetőleg könyvet írok.

Mit tudtam még meg magamról? Ezer dolgot. Például, hogy az állatokkal lehet kommunikálni, és egyre több jelentősége van életemben az állatok közelségének. Az állatokkal való kapcsolatom ma sokkal valódibb, mint korábban, elmúltak a félelmeim vagy viszolygásaim a hüllőktől, pókoktól, tengeri lényektől. Ennek az a titka, hogy volt alkalmam sokáig nézni őket, egészen addig, míg már nem is tűntek furcsának. Már nem zavar ha gyíkok vannak a szobámban vagy békák másznak a falon. A mezei barna kígyók sem hoznak rám szívbajt. A pókokkal is meg lehet barátkozni. Az lettem, aki figyel az állatokra és már nem tart nagyon attól, akit nem ismer. Az lettem, akit a tengeralatti világ felfedezése izgalommal tölt el a korábbi félelmeket felváltva.

Megtapasztaltam és örökké szóló tanítást kaptam arról, hogy a táplálkozásom megváltozása a gondolataimat és az egész életérzésemet megváltoztatja. Fényesebbnek érzem magam, mióta keleti koszton vagyok, liszt és fehér cukor nélkül minimális tejtermékek mellett. Az lettem, akinek már nem igénye a régi étkezési szokás, mert új alakult ki… magától. Az vagyok, akinek nincs szüksége cigarettára, mert magától elmúlt a késztetés. Az vagyok, aki nem hord már magassarkú cipőt, akinek nincs szüksége sminkre, aki csak egy kendőt köt magára és mezítláb érzi jól magát.

Talán gyerekkoromban voltam annyira közel saját természetemhez, mint most. Jó érzés volt kilépni az európai világból és keretek közül, a természetközeli élet felerősítette ösztöneimet, bátrabbá, igazabbá tett.

De mindez még mindig csak az önmegtapasztalás felszíne. Balin mintha örökösen egy módosult tudatállapotban lennék, ahol az elmém más információk fogadására specializálná magát, mint amelyek otthon értek el. A külső történések jelentőségének csökkenésével belső csatornák nyíltak meg és váltak fogadóképessé.

Úgy érzem, az Égi és Földi dimenzió most összeér bennem… átjáró vagyok a kettő között. Ennyit elég tudni és érezni. Az utam nem kívül van most, hanem belül zajlik. Úton vagyok, ami visz valahová, bízom abban, hogy az út a talpam alá kanyarodik, ahogy visz a flow, én pedig próbálok benne maradni az áramlásban –  de ez már Bali újabb tanítása.

MARADOK MÉG

Ég esőként ömlik körém,
Pára pajkosan hajamba bújik,
Pillámra gördül kis csöppként
Majd a földre hullva tóvá múlik.

Tenger csöppek tükrében Ég,
Mint bennem elmosódó eredet,
Távolmúltból üzenetképp
Őrzöm az arcokat és helyeket.

Mélyben rejlő öreg erdő
Patakok földjére vezetett el,
Lelkem taván tükröződő
Égküldte jel, csillagüzenettel.

Idegen ismerős érzés
Egybecseng bennem itt Ég és a Föld,
Mi a következő lépés?
Utam mutatja a Kék és a Zöld.