Elárulom nektek a legújabb felfedezésemet: Bali, avagy a művészetek és istenek szigete az intuíció fejlesztésének egyik legjobb közege. Mindjárt alá is támasztom, miért mondom ezt.

Először is, már az, ahogyan idekerültem, maga is egy intuitív folyamat eredménye. Sokan kérdezték, hogy csöppentem ide. Dióhéjban a történet:

Pár hónapja tudatosodott bennem, hogy kissé elfáradt a lelkem, és változtatni kell az életemen. A szemünk fényére vigyázni kell! Azzal is tisztában voltam, hogy a változás kulcsa az én kezemben van. Megkérdeztem magamtól, mi tenne most boldoggá, miből meríthetnék energiát, hogyan tudnék megújulni? Válaszoltam a kérdéseimre. El kezdtem keresni a továbbvezető utat, hogy hol találom meg mindazt, ami számomra most fontos.  Abban bíztam, ha segítek magamon, akkor Isten is megsegít. És ez így is van.

Döntésem után minden magától jött felém. Pl. a Donor-Art honlap, melyet egy magyar művészházaspár működtet, akik egyedi módon szerveznek Balira utazásokat, alkotótáborokat. Sokat köszönhetek Szük Norbert festőművésznek, aki éveken át Balin élt, és hasznos tanácsokkal látott el. Érdemes őt megkeresni, ha valaki Balira szeretne jönni:  http://donor-art.com

A másik infóforrásom pár nap múlva jelent meg  egy csodaszép könyv formájában: Sebestény Anikó – Kakasvér és virágszirom. Meleg szívvel ajánlom a szépre, harmonikusra vágyóknak: http://kakasveresviragszirom.wordpress.com/reszletek/

És hogy hogyan idézi elő ez a sziget az intuíció fejlesztését? Ezerféle módon….pl. akár ha csak a közlekedést nézem…az itt elképesztő egy hazánkban szocializálódott ember számára!

Kicsit nehezíti a dolgot, hogy itt baloldalas a haladás, nagyon keskenyek az utak és igen nagy a forgalom. A közlekedők nagy része motoros, akik egészen más stílusban motoroznak, mint hazai motorosaink. Mindent lehet, és annak az ellenkezőjét is. Bár vannak szabályok, de a betartása cseppet sem fontos. Egyszerűen intuícióból érdemes közlekedni, mert a beszabályozott kultúránk szerinti gondolkodásmód szerint működő ember itt kétségbeesik, és hamar balesetet szenved. A követési távolság olyan minimális, hogy szinte nincs is. Folyamatos a dudaszó, erre alig érdemes figyelni. Egyirányú utcában simán jönnek szembe is. Egymás előzgetése kötelező, minden lehetséges helyre bepréselhetjük magunkat motorunkkal és annyi embert vihetünk a robogón, ahány csak ráfér. Aki felesleg, az úgy is lepottyan, bár az az igazság, hogy nem nagyon pottyannak le, és még nem láttam balesetet. Van mentőautójuk, de még nem hallottam a szirénáját.

Egy 4 tagú család simán felfér a robogóra.  Láttam már állva alvó pici gyereket a motoron, akit az apja egyik kezével átkarolt, a másikkal vezetett, miközben az anyuka mögötte oldalasan ülve szoptatta a csecsemőt. Lehet, hogy itt vannak a világ legjobb motorosai, mert már a nagyobb gyerekek is motoroznak. Mivel imádok motorozni, így nem hagyom ki, és szinte rákényszerülök, hogy nagyon éberen legyek a jelenben, áramoljak a tömeggel, mint a bicikli versenyeken. Közéjük kell olvadni. Bízom az intuíciómban, hogy jól fog vezetni most is.

Folytatva a sort, például a masszőrök intuícióból masszíroznak. Van komoly szaktudásuk is, de elmélyülten figyelnek az egyes emberre, megérzik a problémás helyeket, és lehet érezni, hogy ösztönösen mozdul a kezük. Mindenkinek ilyen masszázst kívánok, mert az a masszázs biztosan gyógyító, ahol a masszőr és a kliens egymásra van hangolódva.

Egyébként nagyon sok gyógyító, jógamester, természetgyógyász, látó és egyéb fejlett intuíciót igénylő foglalkozást űző ember él itt. Az intuíció szót is sokszor olvasom táblákon, melyek valamit hirdetnek.

A festőművész, aki a mesterem, szintén az intuitív működés alapján, játszva, táncolva dolgozik, és nem a tradicionális balinéz, hanem az egyébként itt szokatlan, absztrakt stílusban alkot. Mintha itt minden azt hirdetné számomra, hogy hagyatkozz a megérzéseidre, fejleszd a belső érzékelésedet, figyelj a belső hangodra és találd meg a boldogságod forrását magadban. Ebben különböznek az itt élő emberek tőlünk leginkább, hogy ők ezen a téren jóval előttünk járnak. Talán azért van itt annyi szépség, mert ezt valahonnan belülről, önmagukból árasztják az emberek. Sosem mosolyogtam még ennyit, mint itt, és ez hihetetlenül jó. Folyamatosan rám mosolyognak, amerre csak járok. Néha eszembe jut, hogy az ő anyagi körülményeik rosszabbak a miénktől. Miért van az, hogy mégis szépséget és derűt árasztanak magukból ezek az emberek? Talán pont azért, mert ösztönösen élnek és kevésbé engednek teret az elme által kreált bonyodalmaknak. Ehelyett a fényt erősítik magukban, arra figyelnek, amiben öröm, szépség és isten van, de tisztelik a sötét oldalt is, nekik is áldoznak és igyekeznek jóban lenni a az ellenkező oldallal is. Lehet, hogy ez a titka a boldogságnak…