Hosszú kényszerszünet után újra tudok kommunikálni, a laptopom egyelőre felébreszthetetlenül alszik, már csak a magyar szakemberek krisztusi feltámasztó erejében bízom, mert itt azt mondták, hogy ennek már annyi. De nem sokáig törődtem a veszteséggel, mióta közel másfél évvel ezelőtt útra keltem Balira, azóta az Univerzum előre nem látható módon támogat, és utamba hozza azt, amire szükségem van… meg el is veszi azt, amire nincs szükségem. Hiába gondolom én másképp, végül mindig úgy jó, ahogy van! 🙂

Megdöbbentő volt megtapasztalni, hogy mekkora mentális és érzelmi kötődésem van a laptopomhoz, eleinte  olyan érzésem volt, mintha a saját agyam egy darabját veszítettem volna el. De ahogy teltek a hetek, rájöttem, hogy a számítógép el is vett belőlem. Újra kézzel kezdtem írni és rájöttem, hogy a monitor nemcsak a szemem mozgásának pályáját, hanem a gondolkodásomat is beszűkítheti. Így volt egy kis szándékos monitorkerülés is az eltűnésem hátterében, megtapasztaltam az életet gép nélkül (azaz leszűkítettem napi fél órára egy kölcsöngéppel), és ettől a gyakorlati életre, cselekvésre irányult több figyelem az írás és kapcsolattartás helyett.

Ennek a drága két magyar vándornak köszönhetem, hogy újra van lehetőségem blogot írni:

A sors játéka, hogy ők pedig a blog hatására indultak Balira és egymás után ideérkeztek hozzám a laptoppal. Még egyszer hála és köszönet Józsinak és Andinak, a könyvekért is, melyek itt nagyon hiányoztak az életemből 🙂

A szerencsés alakulások, véletlenek és egybeesések játéka intenzíven szövi az életem pókhálómátrixát. Az elmúlt hetekben próbáltam fokozottan kapcsolatban lenni az Éggel (meditáció, reiki, imagináció, jóga, szimbólumfejtés) és a Földdel (agyagozás, anyagi teremtés, földönjárás).  Próbálom a teremtőerőmet különféle módon kamatoztatni. Sokszor az az érzésem, mintha égi mozaikdarabkák lebegnének a levegőben, melyeket a Földről nem láthatunk.

Ezeket az égi energiamozaikokat mintha egy olyan forgatókönyv író rakosgatná, aki rálát a részecskékre és azok kapcsolatára, az illeszkedésre. Fent már összeállt a kép és mintha az lenne a dolgunk, hogy lehívjuk a Földre a megfelelő mozaikdarabkákat, amelyek segítik az égi szupertörténet földi manifesztációját anélkül, hogy tudnánk, mi is maga a történet. Mi csak egy kis részletet adunk az egészhez rövidke életünkkel. Ha a vágyaink és kívánságaink beleilleszkednek az égi mozaikba, akkor mázlink van, beteljesedhet. Ha nem vagyunk összhangban ezzel a “rejtélyes behuzalozottsággal”, akkor megszűnik az energetizáltság és annak érzése, hogy a saját ösvényünkön haladunk. Fáradtak, motiválatlanok, stresszesek lehetünk, ha az élethelyzetünk fentről nincs megtámogatva az energiamozaik mintázatok erejével és bizonyosságával. Ilyenkor nagy változásokra lehet szükség. (Justin Mortimer festménye alább)

Megtapasztaltam ezt is, mielőtt útra keltem. Akkor tudtam továbblépni, amikor megéreztem, hogy a saját örömteli vágyaimra az ég áldását adta, segíteni kezdett, hogy mozduljak, menjek és onnantól vezet.

Húsz évvel ezelőtt a Mennyei Próféciákban olvastam azokról a felismerésekről, amiket legintenzívebben a házikóm eladása és az ubudi úticélom meghatározása óta tapasztalok életemben. Emlékszem, mennyire izgalmasnak és igaznak éreztem a könyvet, aminek az egyik maradandó üzenete számomra az volt, hogy az életünk egy titokzatos, de valóságos transzcendens dimenzió földi kivetülése, és a véletlenek, egybeesések, erőteljes megérzések vagy jelentős álmok, sorsszerű találkozások annak jelei, hogy egy tudatunkon túli magasabb értelem által meghatározott univerzális tervvel kapcsolatban állunk. Legalábbis én így értettem.

Talán akkor tudastosodott bennem, hogy az életünkben bekövetkező események és változások hátterében titokzatos energetika működik, egy Láthatatlan Világ is létezik, amelynek megismerési vágya az életem alakításának legmeghatározóbb inspirálója.

Ezt a működést pedig csak úgy tudom megismerni, ha a saját tudati határomon túl tudok lépni, ezért tanultam és tanulok ma is, ezért tágítom a tudatom megismerési tartományát az alkotásban rejlő energia áramoltatásával is, és például ezért szeretek olyan ismeretlen helyekre utazni, ahol másképp működik a világ, mint amihez hozzászoktam. Nagy örömmel osztom meg veletek a saját külső-belső felfedezőútjaim következő tapasztalatait, amely barátságtalanul idegen volt számomra annak ellenére, hogy szépségeit és vonzerejét is érzékeltem.

Szingapúrban tölthettem 5 napot januárban.Úgy gördült elém ez a lehetőség, hogy nem is volt más választásom. Ki kellett lépnem Indonéziából a vízum miatt, ráadásul ez éppen egybeesett az ázsiai országok legnagyobb képzőművészeti kiállításának idejével, ahová a kedvesem VIP-jogosultságának köszönhetően én is eljuthattam. Az Art-Stage Singapore egy évente megrendezett hatalmas képzőművészeti expo és művészeti programbörze, ahol a legszínvonalasabb főleg dél-ázsiai kortárs alkotások láthatók, megvásárolhatók. Sosem láttam még ekkora érdeklődést egy művészeti rendezvény iránt, és meg kell hagyni, nagyon inspiráló, csodás alkotásokkal találkoztam. (A bejegyzésemben szereplő művészeti illusztrációk is onnan származnak.) Ez például azért zseniális szerintem, mert mozog a kép, Bali energiája lüktet benne.(Willem Jan Pieter – Women carrying the goods)

Az is biztos, hogy az üzleti befektétesi lehetőségek is temérdek embert idevonzottak, de ne legyen kevésbé nemes üzleti érdek, mint festményekbe fektetni a pénzt.

Szingapúrban szaga van a pénznek és mintha körzővel, vonalzóval lenne minden részlete megtervezve. Itt semmit sem bíznak a véletlenre, minden kontroll alatt áll és beszabályozott.

Az egyik legbiztonságosabbnak tartott ország a világon, ahol a korrupció állítólag nem létezik (vagy nagyon ügyesen csinálják) és olyan szigorú rend, fegyelem és büntetőszankciók vannak, hogy egy elejtett papírzsepi több, mint 20 ezer forintnak megfelelő szingapúri dollárba kerülhet. Jól szervezett hadsereg és rendőrség áll a háttérben, amire alig van szükség. A drogozásért hosszú börtönbüntetés vagy akár halál jár. Aki vét a közjó ellen, az törvényes botütésekre is számíthat, így itt nem látni grafitit vagy rongálást, kutyakakit és aluljáróban pisilőket, hajléktalanokat, koldusokat. (Gilbert&George alkotásai)

Földrajzilag bár Szingapúr a legközelebbi ország Balihoz, mégis totálisan az ellentettje. Túlhűtöttségére jellemző, hogy nem csak a közösségi-, munka- vagy lakóhelyeket, taxikat hűtik le egységesen 18 fok alá, de néhol még a belső udvarokat, vásártereket is légkondizzák. Bali személyessége után feltűnő volt a személytelenség, mintha nem lenne arcuk az embereknek.”Shopping is therapeutic” – világosított fel a felirat, és minden arra biztat, hogy vegyek és egyek, ne egyet, hanem kettőt-hármat, mert úgy olcsóbb lesz nekem. Ázsiai hömpölygő embertömeg a plázákban, Chinatown-ban, gőzölgő-fortyogó levesételek az asztalokra kihelyezett lángfőzőkön, melyeket emberek ülnek körbe, megfőzik maguknak az ételt és esznek-esznek-esznek órákon át.

Hatalmas felhőkarcolók, a legjelentősebb világbankok épületei tornyosulnak, mint az erdő fái, és azonnal rájövünk, hogy a materiális világ kellős közepébe csöppentünk.

Azt nem mondom, hogy otthon éreztem magam, de mindenhol lehet “jó dolgokat”, különlegességeket találni, mielőtt még túl szélsőséges képet festenék az Oroszlánvárosról.

Például ez a hajó a felhőkarcolók tetején szürreális látvány, nem is tudtam természetes színű képet készíteni róla.  Elég vonzó látvány  ahhoz, hogy fel akarjunk jutni a tetőre, amit egész könnyű megtenni bárkinek, mert egy vasat sem kérnek érte.

El kell, hogy ismerjem, sok kapu áll nyitva a turisták vagy ott élők számára, több múzeumba például nem kell belépőjegyet venni. Ingyenes a belépés a Botanikus Kertbe is, ahol taichi-zó emberekre és őket utánzó kőszobrokra lehet rácsodálkozni, természetesen elegendő utasító táblácska kíséretében, hogy tudjuk mit lehet és mit nem.

De egyenesen begyalogolhat bárki a Szuperfa-Ligetbe is, ahol többek közt 18 mesterséges, nagyrészt napkollektoros elvarázsolt fát láthatunk, amely a Gardens by the Bay ökoturisztikai park egyik legérdekesebb látványossága.

Díjmentesen megtekinthető Da Vinci korai Monai Lisa-ja és a hozzá kapcsolódó nagyon érdekes oktatóprogram csúcsminőségben.

E pár napos szingapúri kitérő alatt a nyugati világ szélsőséges formáját találtam keleten. Jó volt visszatérni a mosolyok, természetes emberi gesztusok világába, még ha kifejezetten koszosnak és kaotikusnak is tűnt hirtelen a steril Szingapúr után. Még januárban megvalósult első művészetterápiás-önismereti workshopom Ubudban, amely a Fák titokzatos világába vezette be a résztvevőket. Idő kellett hozzá míg elhittem, képes vagyok angol  nyelven is megbirkózni a feladattal.

Mindent a gondolatok, érzések, szándékok energiájának iránya és áramlása mozgat a megvalósulás útján, pici lépésekkel végül messzire lehet jutni, de hit és belső inspiráció nélkül nem működik az alkotó folyamat. Nem képviselek semmilyen vallást, de mégis azt érzem, hogy nincs annál fontosabb kérdés saját sorsunk teremtésében, hogy honnan ered a hitünk, mi az, amiben hinni tudunk. Hisz még annak is van hite, aki azt hiszi, hogy nincs. Nektek is és magamnak is azt kívánom a Kecske évére, hogy alkossatok, teremtsetek jókat, és ne felejtsétek:

“Soha még tiltás , életszabály, s józan szigorúság el nem vezetett senkit Istenhez – csakis az önfeledt öröm, a lélek szabad szárnyalása.” /Müller Péter/