Még mindig csodálkozom azon, hogy milyen folyamatosan fenntartható boldogságot okozó tudatállapotban élem Ubudban a napjaimat. Mondhatnám, hogy ennek oka abban rejlik, hogy mentesültem rengeteg feladat alól, ami a hazai életem velejárója, másrészt szinte csak olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek energiát adnak. Ez tény, de van valami más is. Ez a más: a környezetem hatása rám. Még sosem láttam ilyen tisztán, hogyan működik az ember és környezetének kölcsönhatása. Tényleg azon múlik az egész életünk, hogy milyen a tudatállapotunk!

A Bali-varázs kulcsa abban rejlik szerintem, hogy itt a kollektív tudatállapot a BOLDOGSÁG pólushoz van közelebb a BOLDOGTALANSÁGgal szemben.  Itt is vannak gondok és problémák, de valahogy másképp állnak ezekhez az itteniek. Ahol boldog emberek vannak, ott jó lenni!  Egyfolytában arra próbálok rájönni, miért tűnnek boldognak néha még a nehéz fizikai munkát végző kőhordó asszonyok is!! Talán nem boldogok a nehéz kövek alatt, de cipekedés közben rám mosolyognak!  Mintha függetlenek tudnának lenni a nehézségektől, mintha volna egy másik világ, ahová át tudnak lépni akkor is, ha nehéz az élet.  Itt nem panaszkodnak az emberek, könnyebben elfogadják az élet dolgait, és még nehéz időkben is képesek mosolyogni. Talán nem létezik a fejükben annyi depresszív gondolatmenet?! De ezek nem az amerikai „keep smiling” fogfehérjét villogtató üres mosolyok, hanem valódi, belső mosolyok! Ha valami nem oké, akkor például fogják magukat, és feldíszítik virágokkal a lépcsőt, és közben békére találnak. Úgy varázsolnak például rosszat jóvá, hogy ALKOTNAK!

A mosolyok igazi titkát egyébként abban látom, hogy itt az emberek a gondolataikat, figyelmüket ösztönösen arra irányítják, amitől jó élni. Az emberek többsége Ubudban például alkot…. ha mást nem, hát a gyümölcsöket rendezi el művészi módon, vagy akár a masszába rajzol mintákat, míg köt a beton. Még a talpunk alatt is alkotások vannak!  A gondolati energiák nagy része fordul a művészetek különféle ágai felé, a természetre, és ezek a láthatatlan gondolatok alkotások formájában kivetülnek a látható világba. A rizsteraszok is csodás emberi alkotások.

Az viszont  nem csoda, hogy a negatív gondolatoknak alig marad tér, és a kollektív tudatállapot is ennek megfelelően kellemesebb rezgéseket bocsát ki, ami kellemessé teszi a jelenlétet. A sok szép alkotás visszahat az emberekre, mint ahogy a mosolyra mosoly a válasz. Néha elnéztem az emberek arcát otthon, Budapesten: mi nem mosolygunk az utcán egymásra. Az emberek komoran maguk elé merednek a tömegközlekedés során. Sok ember van elveszve nálunk a gondokban, és ez nagyon veszélyes, hisz a gond még több gondot szül. A panaszkodó, rosszkedvét a külvilágba küldő ember olyan, mint egy mentális fertőzés, hisz mások felé irányít olyan energiát, ami destruktív. Nálunk nincs annak kultúrája, mit kezdjünk a saját negatív érzéseinkkel. Sajnos legtöbbször elfojtják az emberek, hisz valahol azt sokan érzik, hogy nem jó másokra lehúzó hatással lenni. Ám az elfojtás vagy tagadás hosszútávon nagyon veszélyes!! Ez az, ami megbetegíti a testet is.  Nem akarok pszichológusba átmenni, de muszáj összehasonlítanom az itteni és otthoni működést. Mi választjuk ki, hogy az életünkben mire gondolunk, minek adunk erőt saját lelkünkben: a lehúzó vagy a felfelé emelő dolgoknak. Nem arról van szó, hogy a balinézek nem vesznek tudomást a negatívról vagy elfojtják a problémát, hanem azt erősítik, ahonnan az erő jön, a fény felé fordulnak, és ezzel töltik magukat. Nem vesztegetnek sok időt a lehúzó dolgok elemzésére, egyszerűen gondolkodnak és nem bonyolódnak bele saját magukba. Inkább elmennek a szent forráshoz, megfürödnek, és közben azt gondolják, hogy megtisztultak a negatív hatásoktól. És ez tényleg működik, erről majd külön írok. Nem mindenre, de sok dologra ez valóban jó megoldás. Komolyan úgy érzem itt néha a gondolatoknak is illata, fénye van. Annak ellenére is ezt mondom, hogy a fekete mágia szintén hatékonyan működik.  Balin a sötét jelenlétéről sem lehet megfeledkezni… és nem a fekete kávéra gondoltam. 🙂

Másrészt azt is  tapasztalom itt, hogy bár ez durva általánosítás lesz, amit mondok, de Balin azok a mentális folyamatok vannak túlsúlyban, melyek  a jobb agyféltekei működéshez köthetők: a művészi képességek, szimbólumokban való gondolkodás, az intuitív, érzelmi alapon való működés, a hit erősebben van itt jelen, mint a bal agyfélteke fennhatósága alá tartozó logikus, elemző, számokban és időkorlátokban meghatározott materiális, strukturális gondolkodás, mely inkább a nyugati világ tudatállapotát határozza meg. Itt még a tehenek is templomba járnak, bár valószínűleg nekik nem az elme lecsendesítése a lényeg… tényleg, miért kaptatnak fel a templom lépcsőin, hisz annyi könnyebben elérhető fű van nekik!

Végül essen szó akkor a saját alkotásaimról is, amit Bali inspirált, és ígértem, hogy megmutatom. Hát nem tavirózsákat festek angyalokkal! Nagy meglepetésemre embermodelleket kezdtem lerajzolni, amihez eddig sosem volt kedvem és bátorságom.

Sokszor elcsodálkozom, milyen számomra is meglepő dolgokba viszem magam bele, a modellek festése például éppen az ellentéte annak, amit itt Balin szerettem volna csinálni. Az intuitív, bátor, spontán alkotás, amelyben tovább szerettem volna fejlődni, sokkal közelebb áll hozzám, mint a célratörően tudatos alkotás.  De utólag mindig kiderül, mit miért csinálok! 🙂 Sosem voltam jó az élethű alkotások reprodukálásában, most sincs senki, aki tanítana a technikára (a mesterem nagyon elfoglalt lett és eltűnt az életemből). Mégis azáltal, hogy csak megfigyelem, majd megérzem a modellt, úgy tűnik, folyamatos fejlődési folyamatba kerültem (de ezt döntsétek el Ti). Azt már a pszichológusi munkából is tudom, hogy ha a rajzkészség fejlődik, akkor az agyban is minőségi változások történnek. Tehát ha jót akartok a gyerekeknek, akkor csináljatok kedvet nekik az alkotáshoz…meg magatoknak is 🙂 Lassan úgy érzem, hogy a körülöttünk lévő dolgok megfigyelésében, az elcsendesedett, lelassult állapotban van elrejtve a valódi élet, és ez a pörgés arra való, hogy megbolondítsa és megvakítsa az embereket. Az az érzésem, hogy ahogy a rajzaim alakulnak, úgy az agyam is alakul, másképp kezdem látni az arcokat, és ezzel az új szemmel még izgalmasabb az emberekkel való kapcsolódás. Igaz, sokat jógázom, meditálok, és a természetben is sokat vagyok. Legszívesebben lelassítanám a világot! Érdekes megtapasztalni, ahogy megérzem a kapcsolatot a modellel, onnantól egy belső sugallat vezeti a kezemet, sokkal jobban érzem, hogyan kell rajzolni. Azt hiszem, erre mindenki magától jön rá, nem is lehet tanítani. Íme a galériám időrendi sorrendben a “műveimmel”: