Már régóta akarok írni a balinéz gyerekek mindennapi életéről… Hatalmas téma, és nem is tudom megírni egy blogbejegyzésben. Részleteket ragadok ki személyes tapasztalataim alapján, amelyek itt, az Ubud környéki gyerekekkel való önkéntes tevékenységeimből és a helyi szülőkkel való beszélgetésekből, ismeretekből ülepedtek le.
A balinézeknél a család egy nagyobb közösség szerves része, így az intenzív közösségi élet és a család élete sokszor egybefolyik, például a vallásból eredő ünnepek idején. Ez a közösségi létforma alapvető különbség a mi elkülönült családfogalmunkhoz képest.
Egy balinéz gyerek soha nincs egyedül. Szinte iskolás korig a családjánál tágabb közösségben nevelkedik, testvérein kívül rokongyerekekkel is együtt nő fel. Elképzelhetetlen, hogy bölcsibe adjanak egy kisgyereket, már csak azért is, mert bölcsőde nem létezik. Az óvodák is inkább csak mostanában kezdtek megjelenni a Balira látogató önkéntes projektek kezdeményezésére. A gyerekek nevelése majdnem annyira közösségi ügy is, mint családi, és még a nagyobb gyerekek is részt vesznek benne. De kezdjük az elejéről!
Mivel Balin minden jelentősebb esemény rituálékhoz és ceremóniákhoz kötődik, így az életút fontosabb szakaszait kitüntetett figyelemmel tartják számon születéstől a halálig. Sőt, már a várandósság 6. hónapjában megünneplik azt, hogy az embrió emberi alakot öltött, születéskor pedig olyan komplex és mély jelentőségű rituálésorozaton megy keresztül a gyerek és a szülők (és még a rokonságból is néhányan), hogy az újszülött igen fontosnak érezhetné magát – ha lenne én-tudata. Úgy tartják, hogy a gyermek valamelyik ősnek az inkarnációja. A gyermekáldás megtiszteltetés, egy ős visszatérésének ünnepe, és fontos hogy jól bánjanak a visszatérő lelkekkel, hisz talán legközelebb a szülő lesz a gyerek és a bébiben lakozó lélek lesz a szülő.
A kisbaba tehát egy olyan világba érkezik bele, ahol őt még az isteni világhoz közel állónak tekintik, és féléves koráig nem is teszik a talajra, nehogy alacsony rezgésű láthatatlan világi ártó lények megtámadják. Babakocsira nincs szükség, mert folyamatosan valakinek az ölében van a gyermek, és féléves korban történik meg vele az egyik legfontosabb ceremónia (ekkorra már szám szerint a hetedik), amikor pap által tartott szenteltvízzel történő tisztító szertartás keretében spirituális erőt és védelmet kap. Innentől érintheti a talajt, ami azt is jelenti, hogy már az emberi világhoz áll közelebb. Ahogy a baba cseperedik és más gyerekekkel kapcsolatba kerül, úgy jelennek meg körülötte a nagyobb gyerekek, akik előszeretettel tanítgatják a kicsiket az élet dolgaira.
Számomra az egyik legmegdöbbentőbb és legcsodálatosabb megfigyelés az, hogy a balinéz gyerekek békére tanítják egymást. Még eddig SOHASEM láttam itt verekedő gyerekeket pedig sokszor voltam gyerekek között. Az agresszív viselkedés (amikor az egyik gyerek szándékosan bánt egy másikat ) egyszerűen nem engedhető meg a balinézek hite szerint. A nagyobb gyerekek vagy a felnőttek leállítják az agresszív viselkedést.
Hogyan lehetséges az, hogy Magyarországon az iskolai és családi agresszió mindennapos téma, és ez az egyik leggyakoribb probléma, amellyel általában a szülők pszichológushoz fordulnak, miközben valószínűleg nálunk is valamennyi szülő egyetért abban, hogy az agresszív viselkedés nem helyes? Talán még meg is büntetik viselkedéséért az agresszív gyereket, és leállítják nálunk is, ha tetten érik a gyermeki agressziót… ám a bántalmazó viselkedés még sem szűnik meg.
Hogyan tudták elérni a balinézek, hogy a szelídségben rejlő erő érvényesülése a domináns a szigeten? Vagy talán jók az agresszió elfojtásában? De hát akkor előbb-utóbb az is kirobbanna, hisz hosszú távon az elfojtott agresszió nagy bajt okoz, minimum depresszióhoz, súlyos betegségekhez vagy indulatkitörésekhez vezetne! Biztos van ilyenre is példa, hisz nem lehet egy egész szigetnyi emberre általánosítani, de a tények azt mutatják, hogy a gyerekek és felnőttek errefelé szelídek.
Kicsit jobban megfigyelve a gyerekek egymás közti viselkedését, az látható, hogy a nagyobb gyerekek békés viselkedésre tanítják a kicsiket. Többször tanúja voltam, hogy a nagyobb gyerek pl. elterelte a síró kisgyerek figyelmét, vagy gyöngéd határozottsággal kezelte a helyzetet, ha a kicsi mások játékát el akarta venni. Az 5 év körüli gyerek mosolyogva, természetes nyugalommal beszélt az indulatos kistestvéréhez, visszaadta a játékot a síró másiknak miközben azt megvigasztalta, a kistesójának pedig mutatott egy másik játéklehetőséget. Hamarosan mindhárman nevettek, nyoma sem volt az egy perccel korábbi konfliktusnak. A nagyobb gyerekektől a kisebbek nem tudnak eltanulni agresszív modellviselkedést, mivel azok szelídek. A nagyobbak úgy tűnik, hogy nem csak kezelik a kisebbek frusztrációját, de ráadásul eredendő természetességgel békét és mosolyt tudnak varázsolni. Hogyan lehetséges ez?
A kicsi gyereknek eleinte segítség kell ahhoz, hogy a negatív érzése átalakuljon. A frusztráció feloldását végző nagyobb gyerek, aki képes arra, hogy a kicsi negatív érzéseit pozitívvá (nevetéssé) változtassa, természetesen a felnőttektől tanulja a “mágiát”. A nagyobb gyerek azért taníthat békét a kicsinek, mert a szülők jól kezelték az ő negatív érzéseit is, és valószínűleg nem lát a gyerek agresszív, indulatos viselkedést a környezetében sem. A békés viselkedés épp úgy, mint az agresszív, a felnőttek által mutatott mintából eredne? Hálistennek és sajnos igen, a felnőttek békés, nyugodt vagy ellenséges, feszült megnyilvánulásai nagyban meghatározzák a gyerekek viselkedését.
Például a hisztihez hasonló lelkiállapotokat a helyiek a láthatatlan világból érkező alacsony rezgésű ártó lények támadásának tartják, így a szülő úgy tekint a hisztit produkáló gyerekre, mint akinek segítségre van szüksége, mert egyedül nem bír megszabadulni a negatív hatástól. A balinéz anyák gyöngéd empatikus határozottsággal, türelemmel és játékossággal kezelik a gyerekek problémás helyzeteit. A démonoknak a kisgyerek könnyű préda, és a védelem kialakítása egy egész életprogram feladata, azért is végeznek annyi ceremóniát és tisztító szertartást a helyiek, hogy ezt a védelmet és az egyensúlyt fenntartsák. Az agresszív viselkedéssel a balinéz gyerekek főleg a misztikus eposzokon, valláshoz kapcsolódó történeteken keresztül találkoznak (akár tévé közvetítésével vagy vallási események alkalmával), és az iskolai évek tananyagának is szerves részei. A jó és rossz harca szerepel a legtöbb történetben, mesében, és ezeken keresztül az agressziót drámajátékban, árnyékszínházi, táncos vagy egyéb művészi formában, játékban élik meg és teszik a helyére a gyerekek.
Elterjedtek a számítógépes játékok, egyéb kütyük és természetesen a mobiltelefonok errefelé is, amikre a gyerekek itt is rá vannak kattanva, de talán a vallás, a természet vagy a közösség erőteljes hatásának köszönhetően az agresszív játékoknak nincs akkora keletje, mint nyugaton. Kétségtelen, hogy a gyerekek az agressziót éppúgy modellek alapján tanulják, mint a szelídséget. Balin kivételesen az utóbbiak, a békés modellek ereje az általános, és úgy érzem, ettől olyan csodás itt élni.
Majd egy év után néhány hetet otthon töltöttem augusztusban, és megdöbbentő változásokat éreztem az ország hangulatában. A magyar gyerekeknek a menekült-helyzet különösen megrázó és félelmetes lehet, ha megtapasztalják a menekültekkel szembeni indulat és agresszió szóbeli vagy neadjisten fizikai megnyilvánulását tévén keresztül vagy a saját életük valóságában. A magyar gyerekeknek eddig is rengeteg lehetőségük volt már az agresszió, erőszak, frusztrált felnőtt megnyilvánulások megtapasztalására, mert nálunk az agresszió számtalan módon megjelenik, nem beszélve az agresszív játékokról és filmekről. Ha egy gyermek azt érzékeli, hogy a felnőttek nem nyugodtak körülötte, akkor ő sem tud az lenni. A magukból békét, biztonságot, szeretetet árasztó szülőkkel, felnőttekkel való együttlét, a megnyugtató beszélgetések, a közös játék vagy alkotás, a művészetek, azok a programok, amelyek a figyelmet olyan irányba fordítják, ahonnan harmónia árad és erőt meríthetnek (a felnőttek is), sosem volt annyira fontos, mint most! A Föld másik végéről mindennapi imáimat küldöm az otthoni, európai helyzet békés alakulásáért, áldás legyen rajtatok, akik magatok és egymás békéjét segítitek! Most csak így, gondolatban és energiában vagyok veletek, az imáimmal küldöm haza az itteni békét, még dolgom van itt, de haza fogok menni, amikor eljön az ideje.
0 hozzászólás