Sokszor megkérdezik tőlem itt, miért jöttem Balira. Az intuíciómat követtem. Nem csak fizikailag lehet elfáradni, de lelkileg is. Belső bölcs központunk valamilyen módon mindig küld üzenetet: változtass! Rábíztam magam a megérzéseimre, magamat vettem a fontossági sorrend elejére, és most festek, könyvet írok, tanulok, töltődöm. Hasonló esetben ilyen egészséges önzést javasolnék másoknak is.

Ha valaki viszont azt kérdezné tőlem, milyen problémát látok leggyakrabban, mellyel pszichológushoz fordulnak, azt mondanám, hogy az emberek elveszítették a kapcsolatot saját lelkükből eredő természetes öngyógyító-önsegítő erőikkel. A problémák többnyire múltbéli fizikai-érzelmi traumákból, kielégületlen érzelmi szükségletekből erednek, és a sérülések és hiányok ezer féle köntösben, pl. párkapcsolati problémában, gyermeknevelési problémában vagy akár a mindennapokat megkeserítő diagnosztizált lelki bajokban vannak jelen. A lényeg, hogy saját lelkierőnk valamiért elapadt, valahol elakadt, és nem értjük vagy nem akarjuk érteni belső hangunk üzenetét, intuíciónkkal, kreativitásunkkal, energiforrásunkkal nem állunk kapcsolatban.  Ez előbb-utóbb valamilyen pszichés problémában vagy akár betegségben fog megmutatkozni életünkben.

A LÉLEK KÉPES A GYÓGYULÁSRA ÉS MEGÚJULÁSRA. Ennek érdekében elmehetünk segítőkhöz, de sok esetben lelkünket magunk is képesek vagyunk gyógyítani. A lelki sérüléseket mások által szenvedjük el, de a gyógyulás kulcsa elsősorban a saját kezünkben van akkor is, ha segítséget kérünk hozzá.

Az öngyógyító erő minden olyasmiben benne rejlik, amelyben lelkünket gazdagító élmény és érzés rejlik: zenélés, táncolás, éneklés, alkotás, kreatív írás, és egyáltalán pl. az alkotó-művészeti tevékenységek mind alkalmasak a pszichés jóllét fokozására és a lélek építésére. Az öröm érzése lélekgyógyító. A Természet és Művészet például két olyan csatorna, amelyen keresztül töltődhetünk, mert alkalmasak a belső világunkkal való kapcsolatteremtésre. A lélekerőt, a szemünk fényét nem a racionális-logikus gondolkodás, iskolában megszerezhető tudás, pénz vagy materiális dolgok táplálják, hanem érzések és hit. Az érzéketlen emberek tudják a legnagyobb bajt okozni a világban, kiknek a lelke meggyengült, elsötétedett. A lelket éppúgy fontos táplálni, mint a szellemet, testet, pl. művészettel, gyógyító érzések megélésével. Mindig lesznek sötét idők, amelyekben az ad majd fényt, amit lelkünkben őrzünk.

A természeti népek mindig is védettebbek voltak a pszichés rendellenességekkel szemben, mint a városi ember. Nem csak arról van szó, hogy a Természet szépsége és ereje már önmagában is a lelkünket nyugtatja, erősíti, mélyíti. A Természet egy olyan rendszer, amely univerzális működési törvényeket hordoz, megvan a maga rendje, és azért élhetünk a Földön, mert ez a rend az életet hordozza magában…ha nem borítjuk fel fenekestül abban a hiszemben, hogy korlátlanul beleavatkozhatunk ebbe a rendbe. A lélek világának is van univerzális működési rendje. Vajon ennek megismerése miért nem szerepel az iskolai tantervekben? Miért nem tanítják az iskolák a gyerekeknek, hogyan lehet konfliktusokat megoldani, mit tegyünk, ha fáj a szívünk?

A Természet azon ritka rendszerek egyike, melyet nem az ember talált ki, mely a maga törvényei szerint alakult, és egyszer csak mi is megjelenhettünk benne.  Miért is nem nyilvánvaló sok ember számára, hogy belső világunk is a természet rendjével, törvényeivel van harmóniában? A Földanyához való természetes kapcsolódásunk alapvető lételemünk, mely lelkünk harmonikus működéséhez szükséges. Emberiség és Földanya – Ember és Szülőanya … ami kicsiben, az nagyban is fontos, és fordítva. Az Anyához való kapcsolódásunk lelki alapot ad az életünkhöz. Sokszor épp ezen az alapon kell dolgozni, hogy ne inogjon a ráépített „Ház”.

Nem érhet nagyobb baj egy kezdődő életet, ha a saját szülőanyja (vagy legalább annak pótlója) nem adja meg azt a biztonságos alapot, amely elfogadó, tápláló és rendelkezésre álló. Globálisan pedig ugyanez: minket, embereket sem érhetne nagyobb baj, ha egyszer csak a Föld már nem hordozna minket a hátán, ha már nem fogadna el minket, vagy már nem tudna tovább táplálni minket.

A balinézek számára a Természet istenek és szellemek különböző megnyilvánulási formái. Tisztelik a természeti elemeket, szertartásokat, áldozatokat, táncokat mutatnak be azoknak az erőknek, amelyek hatalmasabbak az embernél. Minden nap megajándékozzák az (emberi természetet elemeit is magukban hordozó) isteneket virágkosárkákkal, étellel, itallal, művészettel, és hálásak mindazért, amit kapnak az élettől. Kérések helyett megköszönik azt, amit kapnak (jót és rosszat is). Tisztelik az isteneket úgy, ahogy vannak, VILÁGOSAT ÉS SÖTÉTET EGYARÁNT.

Az istenek valójában az emberi természetünk megnyilvánulásai.  ISTENEKET MEGAJÁNDÉKOZNI – én ezt csodálatosnak tartom. Lefordítva, valójában önmagukat is megajándékozzák azzal, hogy az isteneket tisztelik. Az istenek csak közvetítők a saját lelkünkhöz. Hát nem ez lenne minden vallásnak az értelme?

Rejtély, hogy abban a kultúrában, mely kreativitásban bőségesen megáldott, a balinéz nyelvnek nincs arra szava, hogy „MŰVÉSZET”. A nyugati kultúrákban a művészet főképp a személyes világ és kreatív tehetség kifejeződése, ám Balin az alkotás is elsősorban törekvés volt, hogy ily módon is szórakoztassák és elégedetté tegyék az isteneket.

Gondoltatok már arra, hogy a kisgyereketek is talán ezért rajzol nektek? A szülők a gyerek számára mindenható istenek, akiken keresztül a gyerek önmagát tapasztalja meg. A boldog, felszabadult gyerek táncol, énekel, verset mond a szüleinek, mosolyog rájuk, alkotásokat készít. Azt szeretné, hogy örüljenek neki a szülők. A kisgyerek „csak” magát tudja adni, produkcióival az isteneinek szeretne örömöt okozni. Ha azt látja, hogy tetszik a szüleinek, akkor jónak fogja magát érezni. Amikor a balinézek ugyanezt teszik az isteneknek, attól az ő lelki békéjük is egyensúlyban marad. És a csoda az ebben, hogy nem kell vallásosnak lenni ahhoz, hogy bárki megérezhesse a belső összeköttetést saját lelkének szépségével, amikor örömből táncol, alkot, énekel, mosolyog. Az örömre való képességünk felbecsülhetetlen kincsünk.

Ha a szülő a gyermekét rossznak vagy jelentéktelennek látja, akkor a gyerek sem fogja magát szeretni. A saját szülők általi elutasítás, elhagyás vagy a védettség érzésének hiánya lélekromboló.  Ilyen esetben kezdetét veszi a nehéz sors, mert önmagunkat szeretni, elismerni, boldoggá tenni nagyon nehéz úgy, ha a számunkra legfontosabb ember ezt nem teszi velünk. Még felnőttnek is nehéz, nem hogy egy kisgyereknek.

Itt az emberek közeli kapcsolatban vannak a Földanyával, és a saját szülőanyjukkal is. A szülők, öregek tisztelete alapvető ebben a kultúrában. Az idős ember értékes, és elvétve van olyan, hogy egy idős ember, de egyáltalán valaki egyedül éljen. Olyan sincs, hogy öregek otthona. Azt ők kegyetlen dolognak tartják. A család nagyon erős kötelék, nem az egyéni érdekek, hanem a közösség érdekei az elsődlegesek. Gyakori, hogy generációk élnek együtt békében, egymást elfogadva és segítve. Ez a nyugati társadalmakra nem jellemző. A tradíció, vallás, szokások, rítusok és a szegénység olyan összetartó erő, amely közel hozza az embereket. Mi nem tudjuk, mik ezek.  Innen nézve Magyarország a gazdag, nyugati társadalmak képviselői közé tartozik, ahol egymástól elkülönülve élnek az emberek, az egyéni érdekek érvényesülésére törekedve. Itt Balin a közösség összetartó ereje olyan erős, hogy valószínűleg egy nyugati világból érkező ember számára ez fojtogató lenne. Itt nem létezik magányos ember, folyamatosan élő, eleven kapcsolatban vannak egymással az emberek. És úgy látom, valahol ebben van elásva egy mély titok. Ezen a pici szigeten, mely kb. 18-szor elférne hazánk területén, de majdnem egyharmad annyian vannak, mint mi, nagyon nagy a népsűrűség.  Az emberek itt nem is tehetnek mást, mint hogy jól meglegyenek egymással. Itt az ellenséges érzések elviselhetetlen pokollá változtatnák az életet, ahonnan nem lehetne elmenekülni. A balinézek többsége nem tette ki a lábát a szigetről. Erre mondjuk, hogy sok jó ember kis helyen is elfér.

Még sok példát tudnék mondani ugyanarra a jelenségre, de végül mindig ugyanoda jutok, amit érzek is: Egyszerűen ebben a társadalomban SZERETET van! Ez ivódik bele mindenbe, ezért ilyen jó itt lenni, és ezért mosolyognak az emberek. Minden varázslatnak ez a gyökere, és ezért gyógyító hely Bali. Innen nézve olyan egyszerű lenne ezt otthon is megteremteni, hiszen látom, hogy itt működik, csak el kell egyénileg kezdeni: lelket virágoztató alkotásokkal díszíteni az országot;a szép magyar nőknek és egyáltalán, az embereknek legyen kedve mosolyogni; a gyermekekre fordítsanak a szülők több minőségi időt ahelyett, hogy elválnának; ezentúl törekedjünk a lelkünkben levő rend fokozására és a természettel való harmóniára; és találjuk meg a hitünket újra, merjünk bátran szeretni! A mi országunk is csodaszép.