Nem csak Édesanyám megnyugtatása miatt, de muszáj néhány szót ejtenem az itteni ételekről. Egészen biztos vagyok abban, hogy az itteni étkezés is hozzájárul ahhoz, hogy Csodaországban érzem magam. Ha akarnék, itt is tudnék európai kajákat enni, de nem akarok. Egyrészt azokat már ismerem, másrészt azok mindig nagy csalódást okoztak itt. Indonéziában nem érdemes pl. pizzát vagy olasz ételt enni, mert nem finom (leszámítva néhány európai tulajdonú menő éttermet). Itt Nasi Goreng-et (rizses-zöldséges-szójaszószos egytálételt csirkefalatokkal vagy garnélarákkal  összesütve, tetején tükörtojással), saté-t (fűszeres húsos vagy halas nyársat), tengeri herkenytűket, organikus bioételeket, trópusi gyümölcssalátákat, lassi-kat (frissen turmixolt joghurtos gyümölcsitalokat), curry-ket (mindent bele zöldséges-tésztás stb. fűszeres főzelékleves), és minden olyasmit érdemes enni, ami indonéz étel.  Ezek többsége nagyon-nagyon finom (szerintem)! A vegetáriánusok Mekkája található itt! Még a desszertek között is sok egészségeset találtam … bár azok nem annyira finomak, mint amik hizlalóak.

Kezdjük a végén, ha már a desszertnél tartottam. Itt természetes az is, ha desszert van reggelire, pl. a híres banana pancake (kókusztejből készült banános palacsintalepény) vagy black rice pudding (fekete babbal és kókusszal kókusztejben főzött vaníliás rizs puding). Ezekről most leálltam, mert sikerült felszednem egy-két kilót. Szinte minden nap ezt reggeliztem idáig. Azonkívül, hogy addikciót okoz, rögtön felugrik pár kiló.

Letornázni a kalóriákat nem könnyű itt, sportolásra alig találtam lehetőséget. Hiába hoztam futófelszerelést, olyan zsúfoltak az utak, olyan nagy a népsűrűség, hogy kellemetlen a futás (ráadásul most is 30 fok van és nagy a pára). Én élvezetből szeretek sportolni, lehetőleg nem kínzom magam, és megfigyeltem, hogy a testem is sokkal könnyebben alakul, ha jól bánok vele. A rizsföldeken szintén majdnem lehetetlen futni, és nincsenek sportpályák vagy parkok sem. Mindenhol laknak, tíz méterenként kutyák fekszenek az úton (na jó, néha futnak is… néhány futóbolond után). Talán a jóga és a tánc helyettesítheti itt a sportokat, és a reggeli séták távját megnöveltem a palacsintás reggelim rovására. Visszatérve az ételekhez, számomra nagy meglepetést okoztak például az itteni gyümölcsök. Virtuális ízelítőül néhány gyümölcs (közel sem teljes a lista), amelyeket gyakran eszem, és számomra újdonságot jelentettek:

Az egyik kedvencem a fiatal kókusz. A kókuszról egész más elképzeléseim voltak, mint amit tapasztalok. Itt épp kókuszvizet iszom, ami a kókusz belsejében rejtőzködik. Az íze fanyar-édeskés, sűrűbb a víznél és egyáltalán nincs kókusz zamata. Miután megisszuk a levét, kanállal kikaparhatjuk a falára lerakódott kocsonyás anyagot, ami olyan, mint valami zselé. Állítólag ez olyan egészséges, hogy már önmagában ennek fogyasztása erősíti az immunrendszert. Sokféle kókusszal találkozom, amelyeket itt orvosságként is használnak.

Az asztalon még mangót és a szalakka pálma gyümölcsét láthatjátok, aminek a héja olyan, mint a kígyópikkely. Ennek a ropogós, zamatos, fokhagymagerezd kinézetű gyümölcsnek az ízét semmihez sem tudom hasonlítani, de ha mégis, akkor szerintem alma, ananász és eper keveréke. A mangó pedig egy nagyon-nagyon-nagyon finom gyümölcs, egészen más, mint amit a Tesco-ban lehet kapni. Itt láthatjátok, hogy mi fán terem:

A papaya a következő kedvencem, amit először nem bírtam megenni, olyan furcsa mellékízt éreztem (szerintem kacsaszagú volt 🙂 ), de most már nem telik el nap, hogy ne ennék ilyen gyümölcsöt, és nem érzem a szagot.

Kissé bizarr, amikor az ember a szájába veszi ezt a magos kocsonyás gyümölcsöt, de az íze olyan, hogy szenvedélyes szerelembe lehet vele esni. Ez a Passion fruit (passio gyümölcs, keresztény szerzetesek nevezték el így). Nagyon sok értékes vitamint tartalmaz, talán a maracuya-hoz hasonlít a sárga belsejű változata, amit idáig csak a fagylaltozókból ismertem.

Nagyon gyakran eszem sárkány gyümölcsöt (dragon fruit), ami kaktusznak a termése. Még jó, hogy idejében megtudtam, hogy ettől a gyümölcstől pirosat pisilünk, különben szívbajt kapok, mert ez így igaz! 🙂 Majdnem olyan sok leve van, mint a dinnyének.

Épp a napokban próbáltam megenni a gyümölcsök királyát: a duriánt. Ennek az ízét nem tudjátok elképzelni, ha még nem volt dolgotok vele! Kívülről úgy néz, ki, mint egy nagy süni, ha el kezd repedezni, onnantól bűzlik a dolog. Mintha egy kis alien jönne ki a tüskék közül, és a szagáról is könnyen szörnyek juthatnak eszünkbe… vagy bűzös borz… vagy  szennyvíz. A hotelekben és tömegközlekedésben például tilos ilyet a szatyrunkban rejtegetni. Úgy is lebuknánk! Ha le tudjuk győzni a szag keltette émelyítő érzést, akkor a következő meglepetés akkor jön, mikor a szánkba kerül a gyümölcs. A húsa olyan állagú, mint a francia krémes. Egy nagy magról kell leszopogatni a finomságot, és a szánkban már a záptojás mellett egyéb ízeket s fel tudunk fedezni. A büdös sajt kedvelőinek biztos bejön ez a gyümölcs, meg kell tanulni szeretni a duriánt, aztán már nagyon finom. Nekem bejön.

Először azt hittem, hogy licsi, de közel sem annyira finom a rambután. Hamis licsinek is hívják ezt a szőrös-borzas gyümölcsöt, csoda jól néz ki, de az izgalmas külső keltette kíváncsiságomat enyhe csalódás követte, mert a zamata alulmarad a külsőhöz képest. De azért elég gyakran fogyasztom, mert tetszik.

Ez az uborka-dinnye-kiwi-alma-avokádó ízű gyümölcs furcsa nekem, de állítólag alacsony vérnyomásra nagyon jó, ráadásul ez is tetszik. A melody fruit is belekerül időnként a gyümölcssalátámba:

A duriánhoz nagyon hasonló kinézetre a jackfruit, ami a kenyérfa fajtákból való, és egész más ízű és illatú, mint a durián. Ez a legnagyobb méretű fán termő gyümölcs, de érdemes óvatosan elhaladni alatta, súlya több kiló. Néha nagy puffanásokat lehet hallani, ilyenkor vagy a jackfruit vagy egy nagy kókusz pottyan le. Ezt sem tudom semmihez sem hasonlítani, de szerintem finom, részetek legyen benne!

Az ananászt mindenki ismerheti a szupermarketekből, de az itteni ananász kissé eltérő ízű. Szerintem általában a konzerv ananász finomabb, illatosabb, zamatosabb, azok a jó kis ízfokozók azért tudják, mitől döglik a légy! A meglepő számomra az volt, hogy az ananász a földön és nem fán terem, és új korában egészen lila színű, csak később, leszedés után sárgul be.

Következzen nagy kedvencem, a mangosztin! Ennek ízét talán a finom barackhoz hasonlítanám, bár mégis egész más. :)) Úgy tartják errefelé, hogy a mangosztin antioxidáns hatású, és megelőzi a rákot … mármint nem ezután következik a rák, hanem a rák nem következik be, ha valaki sok ilyet eszik. Megnéztem a rákbetegségek előfordulásának statisztikáit, és Indonéziát nem találtam meg az első 60 ország között (Magyarország világviszonylatban a 15. helyen áll a legfrissebb felmérések szerint).

Ami tény: tömegével van itt lehetőség olyan ételek fogyasztására, amelyek a rákmegelőzés szempontjából, és egyáltalán egészség szempontjából áldásosak. Például a keserű dinnye is itt terem, ami sokféle ételben megtalálható. A tüskés uborkának kinéző gyümölcs rákmegelőző hatásáról híres errefelé. Komolyan mondom, ha valaki a szervezete öngyógyító erejét szeretné fokozni, próbáljon itt időzni kicsit!

Ha már a ráknál tartok, nekem hálistennek elsőként a rákételek jutnak eszembe. Sokféle rákot ettem már, ez a kedvencem, de ezt itt aranyárban mérik, így rá sem szoktam.

Viszont nagyon szeretem a shrimpet is (garnélarák), ami olcsóbban elérhető. Itt épp egyik ebédemet láthatjátok: rizs, kukorica ropogós,  garnéla rák, és a kis kígyóknak látszó kompozíció nem más, mint angolnák tömege. Kicsit bizarr a látvány (bocsánat a fokozódó morbiditásért), de amúgy ropogós és finom. Néha be kell csukni a szemünket és úgy falatozni- ahogy Regős Bendegúz is megmondta!

Érdemes megmutatni, milyen  nagyszerűen megoldották itt keleten az ételek elvitelét. Ilyen banánlevél csomagolásban, vagy egyszerű papírban kapom az ételt műanyag dobozok helyett. Sok vendéglátóhelyen a tányér is csak egy fonott kosárka, amelyet pálmalevéllel bélelnek ki, amit aztán el lehet dobni, és nem kell mosogatni.

Az itteni lokál kifőzdék többsége (ahová a balinézek járnak) egyébként európából érkezők számára sokkoló és taszító lehet. Nem az éttermekről beszélek, amik fantasztikusan jól néznek ki és tiszták. Néhány hetes bátorság gyűjtés után kipróbáltam, mit esznek a helyiek, és az ételeik nagyon finomak, még ha a kifőzdék látványa pánik szerű félelmet okoz is az ételmérgezés fennálló lehetősége miatt. Mégha a konyhák tisztasága nem is az erőssége a helyi warungoknak, és a klíma is kedvez a baktériumoknak, de nekem semmilyen problémám nem volt az ételekből „kifolyólag”. Viszont a húsételek fogyasztói nagyobb eséllyel elkaphatják a Bali Bellyt, a masszív hasmenéssel és rosszulléttel járó gyomorrendetlenkedést.

Az utcán sütött kukoricát sokszor kipróbáltam, nagyon finom! Látszatra ugyanolyan, de mégis más ízű, mint az otthoni grillezett kukorica. Szerintem jobb, ha nem kérünk rá vajat, mert a helyi vajnak nincs jóíze. Általában a helyi tejtermékek (ami amúgy is nagyon limitált), nem túl jó minőségűel, az import pedig viszonylag drága.

Néhány érdekesség még, ami számomra legalábbis újdonság itt. Most már tudom, hogy a kakaó így néz ki:

A kávé pedig így:

Kipróbáltam a világ legdrágább kávéjának tartott Kopi Luwak-ot. Egy kis bundás jószág, a cibetmacska megdézsmálja a kávéültetvényt, majd ürít. A bogyókat szépen összeszedik a szüretelők, megmossák, és a kávészemeket megpörkölik, majd megőrlik, és jó esetben ilyen kis főzőkben lepárolják. Sok pénzt kifizetünk azért, hogy megihassuk. (Egy csésze kávé kb. 1000 Ft). Nem mondom, jó ízű, de ittam már sokkal jobbat is. A Bali Kopi (helyi kávé) viszont majdnem ihatatlan volt először, mostanra már ez is megy. Sok dolog az életben szokás kérdése, és kifejezetten üdítő, amikor másképp kezdünk el élni, mint ahogyan addig.

Még nagyon sok eltérés van, ami az étkezéssel kapcsolatos, például, hogy itt a péksüteményeket vadászni kell, mert nem lehet a boltban kapni (van valami utánzat, de azt senkinek sem ajánlom). Nagyon kevés sajt és tejtermék van, a helyiek szervezete érzékeny a tejre. Főleg szójatejet vagy rizstejet iszom. Az a megérzésem, hogy nekem is jobb így, bár otthon nagyon szerettem a tejet.

Az alkoholt előszeretettel fogyasztó turisták nagy csalódása Bali. Majdnem minden alkohol importból származik, és még a gyenge minőség is nagyon drága. Többezer forint egy üveg “már iható” bor. Itt a vulkanikus talaj ellenére, még sincs nagy szőlőtermelés. Az Agung hegyen terem ugyan valamennyi szőlő, de miután megkóstoltam, rájöttem, hogy az nem az. Nem csoda, hogy a helyi bor csapnivaló, ha szőlő is az!  Van olyan, hogy rizsbor. Ehhez nagyon szerencsésnek kell lenni, hogy finomat vegyünk, én egyetlen helyet tudok, ahol jót csinálnak.  A sör fogalma is egyszerű: Bintang – csak egy kicsit bitang! Kizárólag jéghidegen iható. A legjobb, ha nem iszunk alkoholt Balin, hanem sokat meditálunk, egészségeset eszünk, jógázunk, és a megvilágosodás felé vezető úton haladva spirituális élményeinket azzal koronázzuk meg, hogy rászokunk a virágevésre!

Sokféle virág ehető Balin, melyek még nagyon egészségesek is, de nem is tudunk róluk, mert nincs benne a virágképünkben!  Kicsit tartok tőle, hogy a magyarországi landolásom Bali után rázós lesz, már biztos dúlnak a választási kampányok…. jaj!!! Remélem nem néztek sokat tévét, nemsokára nyílnak a virágok, egyétek meg őket és legyetek boldogok Ti is!