Erről most már muszáj írni…

Végtelenül szabad, szinte ünnepi érzés, amikor hegyi falvakban motorozom. Mintha egy másik időszámításban lennék. Bali úgy van, ahogy tényleg Ő, a turizmus nélkül. Szeretek ezzel kapcsolódni.

Errefelé ritkán járnak idegenek. Nem tudni, hová vezetnek a titkos kis ösvények, meglepő tájak, váratlan természeti csodák, vagy akár drámai mélységek, terek tárulhatnak fel a következő kanyaron túl.

Inkább gyalog megyek tovább a lassan járhatatlan, de igen vonzó ösvényen, mely egy völgybe vezet. Csobogó patak hangját hallom… majd a patakban egy meztelenül fürdőző asszony rám nevet, mikor meglát.

“Selamat mandi!” /jó fürdőzést!/ – kiáltom neki. Erre maga felé integet, hogy menjek én is…. “Kamu juga!”   

“Mungkin nanti…” /Talán később!/ – igyekszem kedvesen visszautasítani a lehetőséget. A balinézeknél általában a “nem” szónak van egy kellemetlen hangulata. Ritkán mondják ki és hallani sem szeretik, ha nekik nemet mondanak. A “lehet” vagy a “később” a megfelelő nemleges válasz. Viszont sokszor használják az “igent”… még akkor is, ha “nem” a helyes válasz például az „Érted?” kérdésre. Imádnivalóak, ha elég humorral tudjuk kezelni a félrevezető válaszokat.

Tovább megyek, leérek a völgybe. Egy teremtett lelket sem látok. Tökéletes helyszín egy remetének. A kis kunyhót meg is látom, de embert nem.

Visszatérek a motoromhoz, és folytatom az intuitív kirándulást. Olyan utakat kedvelek, amelyek a legkevésébé forgalmasak. Egy kis ösvény ismét kanyarogva tűnik el. Már csak követni kell, leszállok a motorról, kedvenc sálamat is rajta hagyom, sosem viszi el senki.

Medence szerű víztárolóhoz érek, mely sokkal inkább egy mini-Paradicsomnak, semmint funkcionális víztárolónak látszik. A balinézek szeretik a szépet, a funkció sokszor csak másodlagos szempont. Felfújt gumibelső karikákban ringatódzó apróságokat látok a kristálytiszta, hűvös vízben. Ártatlan, huncutszemű kisgyerekek. Vízcsobogók közelébe ültetett színes növények a rizsföld és ősfás erdő rejtekében.

Néhány siheder kávézott a warungban, mert ezek a helyi kiskonyhák úgy nyílnak mindenhol, mint a virágok a fán. Idilli, szinte valóságon túli helyszín, ahol a helyiek töltődnek.

Talán ez lesz Bali veszte… túl szép, nőiesen finom, kedves, művészi, valódi életerőt áraszt, naívan egyedi, mágikus. Ami olyan finom, értékes, törékeny, szinte már gyógyító, az sokak lelkét vonzza. Azok az emberek sosem fognak gondot okozni Balinak, akik értékelik és éltetik a szépségét, szabadságát – ők töltődnek Balitól, és nem akarják megváltoztatni.

Világjelenség, hogy ahol valami jó és vonzó van, annak híre megy, ott sokan lesznek, előbb-utóbb túlzsúfolják az utakat, újakat kell építeni, de lassan úgy sem férnek el az emberek, bővíteni kell az infrastruktúrát,  kultúraidegen igények jönnek, amit ki kell elégíteni. Már épül az új reptér Balin. A tömeg igényekkel és elvárásokkal érkezik. A helyi világ a növekvő igényeket igyekszik kiszolgálni. Ez további változáshoz vezet nem csak a látható világban, de a láthatatlan energiák is változnak. Bali engedékeny, befogadó, sokszor jobban is a kelleténél. Tényleg nehezen mondanak nemet sajnos.  De nem is a “tömegturizmus”  kiszolgálása a legerősebben transzformáló hatás, mely eltéríti Balit egyedi sajátosságaitól.

Bali annyira gazdag belső tartalomban, természeti szépségben, kulturális értékekben, hogy reziliens volt a változásokkal szemben, bár egyre inkább szuszogva, de nagyon sok embert elbírt… IDÁIG.

Most azonban valami más kezdte el szívni a balinézek életerejét, amiről egyre többet kezdenek beszélni. Elfojtott, itt-ott már buggyanó indulat, növekvő szorongás, szomorúság is keveredik a kollektív energiamezőbe. Még mosolyognak, de mélyebben zajló érzéseiket sokszor megtartják maguknak, szavakba önteni ezt nem könnyű. Megpróbálom elmondani, amit érzékelek ebből. Persze korántsem arról van szó, hogy ők áldozatok lennének, hisz ezt a folyamatot maguk közül is sokan generálják és engedik.

Vannak olyan részek már Balin, ahol nyoma sincs a balinéz életnek, lásd Parq Ubud /”Russian Village”/, Canggu és például Seminyak-Kuta-Legian egyes részei. Saját érdekeiket néző vállalkozók, üzleti kreatívok, cripto-kereskedők,  digitális nomádok, hekkerek, vloggerek és insta-sztárok, biznisz orientált apartmantulajdonosok, pénzes orosz háborús menekültek élnek főleg ezeken a helyeken, a nekik otthonos, nyugati életformának teret adó világot létrehozva, többnyire modern nyugati infrastruktúra kereteiben. Sokak szerint ez fantasztikusan klassz dolog… de egy biztos: semmi köze az itt élő helyi emberek kultúrájához, életéhez, sőt ezekben a modern lakóépületekben egyetlen helyi sem él. Nekem úgy tűnik, hogy az alábbi épületkomplexum egyszerűen leuralta a környéket, behemót elefántként tiporja a Paradicsomot annak érdekében, hogy egy csoport saját világát itt teremtse meg egyéni érdekeihez. /foto: az épülő Parq Ubud, 2025-re tervezik befejezését/.

Akárhány pálmafával ültetik tele még, szíven ütött a látvány, csakúgy, mint ahogy pár éve az egyik legősibb és legszentebb templom, a Mennyek Kapujának is hívott Pura Lempuyang az insta-turisták célpontjává válhatott. Balin kilenc legfőbb, tervszerűen irányított építésű templom van a kozmikus szimbolizmus rendje szerint, melyek az ősök hite szerint védelmezik a sziget spirituális energetikáját a veszedelmes hatások, rossz szellemek belépése ellen.

A templomról mit sem tudó turisták utazóblogokban, fb-, insta oldalakon adták hírül agyonfilterezett fotóikat, melyeken a fantasztikus helyszín úgy néz ki, mintha egy tó tükrözné vissza a fotó kedvéért felhőbe ugrók vagy magukat jógapózba vágók alakját. 

Természetesen nincs ott víztükör. Úgy látszik, ez a látszat sok ember számára vonzó, mert képesek a szent kapunál elsütött fotós trükkért akár 3 órát is sorba állni!! Többségük a felső, ősi templomról nem is tud, vagy csak egyszerűen nem édekli őket, amihez további 1700 lépcsőt kell megtenni a magasabb frekvenciára hangolódáshoz.

Pedig ha tudnák, hogy a látszatvilág mögött milyen láthatatlan valóság rejlik!

Van kilenc templom Balin, mely más templomoktól megkülönböztetve, a hajdani bölcsek gondos számításai alapján épültek a csillagok, üstökösök konstellációit figyelembe véve. Ezeknek a templomoknak a helyszíne és elrendezése speciális, mert a Balit összetartó pillérek helyszínei isteni jelenlétre utalnak. Helyi felfogás szerint szakrális és stratégiai szerepük van. A kilenc fő templom Balin:

1. Pura Besakih – Északkelet, Anyatemplom
2. Pura Lempuyang –  Kelet
3. Pura Goa Lawah – Délkelet
4. Pura Andakasa – Dél
5. Pura Uluwatu – Délnyugat
6. Pura Batukaru – Nyugat
7. Pura Pucakmangu – Északnyugat
8. Pura Batur – Észak
9. Pura Pusering Jagat – Középen

Ezek a templomok Bali védelmi kapui. A sziget bejáratait éppúgy, mint saját otthonaik kapuját védik a balinézek. Na nem kamerákkal, riasztókkal vagy rácsokkal védekeznek az otthonokban nem kívánatosnak vélt energiával szemben.

A mai napig is azt látjuk, hogy a balinéz otthonok bejáratait két oldalt szobrok, mágikus rajzok, jelek szegélyezik, a kapun belépve pedig gyakran istenségek szobrai állják utunkat, amit meg kell kerülni. Ami nagyban, az kicsiben is és fordítva.  

Mint valami szimbolikus előrejelzés, a Lempuyang alsó templomának kapuja elesett. A belépőjegy fejében magukat fotózó, sorban álló embertömeg és őket kiszolgáló fizető-vécés bódésor  keltette atmoszféra egyáltalán nem fenséges.

Nosztalgikusan gondolok erre az emlékre vissza, és nézek a pancsoló gyermekekre, beleolvadok ebbe a lokális Paradicsomba. Egy nap jön majd valaki, aki épít ide is egy légkondis hotelt, a kis toko-kat (boltokat) felváltják az éttermek.  Akkor aztán majd kiépülnek hozzá az utak, megjelennek a drónok és videobloggerek népszerűsítik majd.  A barna szemű őzike tekintetű gyermekek eltűnnek a pancsolómedencéből, talán a tiszta víz is.

Bali túl vonzó ahhoz, hogy ne akarjon a fél világ idejönni, itt élni. Ahogy pedig az idegen világ idetelepül, megszűnik annak lenni, ami lassan már csak a beavatott látogatóknak lesz elérhető. A Bali Spirit ma már egy fesztivál neve, de mindezek a látható külcsínyek mellett még ott van az a háttérben húzódó, de gyengülő kollektív energia, ami Bali Taksu-ja (a karakterében rejlő kisugárzás, a láthatatlan lélekenergia, mely áthatja a szigetet).

A balinéz kultúra sosem volt individuális, mindig is a közösség érdekeit tartották szem előtt. Jó volna, ha a betelepedők is ilyen szellemiségben érkeznének – persze tudom, hogy ez a gondolat hatalmas naivitás. A saját érdek elsőbbsége sok embernek természetes. De ha szeretünk valamit (vagy akár valakit), akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy tényleg mindenekelőtt a saját érdeknek kell elsőbbséget élveznie minden helyzetben? Például a delfinsimogatásról is egészen más a véleménye a fogvatartott delfinnek, mint a szeretetét simogatással kifejezni vágyó embernek. Ha tényleg szeretjük őket, akkor sosem támogatjuk a delfináriumokat a látogatásunkkal Balin (sem).

Az indonéz kormány nem szabott idáig gátat az olyan üzleti vagy egocentrikus érdekek megvalósulásának, melyek kultúraidegenek. Vagy ha igen, akkor pedig van az a pénz, amivel a sorompó felnyílik. De a helyi világ értékeit, kultúráját, identitását, művészetét, építészetét nem ismerő, nem tisztelő ember teremtéseivel egy más világot hozhat létre, és ezzel csökken a lélekenergia… a Taksu, ahogy a helyiek mondják.

Vajon a befektetőn kívül kinek éri meg, ha a rizsföldek lassan eltűnnek az újabb és újabb beruházások miatt?

A TURISTÁK ÉS A BETELEPÜLŐK NEM HELYI LAKOSOK, CSAK VENDÉGEK AZ ISTENEK ÉS MŰVÉSZETEK SZIGETÉN, MELY ATTÓL OLYAN VONZÓ, HOGY AZ OTT ÉLŐK ALAKÍTOTTÁK KI A TERMÉSZETTEL ÉS KULTÚRÁJUKKAL HARMÓNIÁBAN.

Ha betelepedünk egy kialakult környezetbe, először is ismerjük meg a helyi kultúrát, szokásokat, tisztelettel közeledjünk az ott élők életéhez, érezzük át, hogy be tudunk-e illeszkedni, és ha megtaláljuk benne a saját helyünket, akkor harmóniát fogunk érezni. Ekkor a lelkünk útján járunk, saját belső lelki mintázatunk szerint élünk, mely a hely adta sajátosságokhoz illeszkedik. Ekkor helyünkön vagyunk, és nem elveszünk Balitól, hanem többé tesszük, mint egy jó párkapcsolat, ahol a felek tiszteletben tartják egymást, és többé válnak a kapcsolódás által. Ilyenkor a mosoly szívből jön.

Nem volt más szándékom ezzel az írással, mint hogy rámutassak erre a modern kori tudattalan gyarmatosítási jelenségre. Nem rossz szándékból történik, és kár is lenne bárkit felelősségre vonni ennek kialakulásáért. A különféle okok miatti tömeges vándorlás világjelenség. De ami tény: az utazási kedv és a máshol élni vágyás megnövekedése extrém mennyiségben csapódik le Balin, melynek lavinahatása már megállíthatatlannak tűnik. A balinézek nagy része a turizmusból él, és a szigeten tartózkodó idegeneket szolgálja ki munkájával.

A modern életet élni akaró idetelepülőknek érdemes mérlegelnie, hogy vajon meddig terhelhető még ez a sziget, ha tényleg szereti. Bali egy olyan kultúra otthona, mely sok matriarchális társadalmi jegyet hordoz. Hatalmas érték ez a mai világban, mint egy kihaló félben lévő faj! Kevés nép van a modern korban, ahol a kultúra szakrális és tradicionális szokásai, rítusai, a természettel harmóniára törekvés, a művészi kivitelezés is fontos, miközben szelíd mosollyal még a hívott és hívatlan vendégeket is kiszolgálják. Közben ők is haladnának a kor követelményeivel, mely főleg a tudomány és technika diktálta tempót kényszeríti a balinézekre is. Jó volna, ha a mosolyuk, mely olyan jólesik a vendégeiknek, szívből tudna jönni még sokáig. Ehhez nekünk is figyelni kell rájuk, hogy ne használjuk őket, hanem tiszteljük, ismerjük el azt a világot, amelynek csodáit megosztják velünk. Igen különleges ez az élethez és másokhoz való hozzáállás, amit náluk megtapsztalhatunk. Én mindenképpen példaértékűnek látom az itteni világot sok szempontból, olyan értékesnek, amire vigyázni kell, nehogy elmúljon!

Ha belegondolok, valahol ez mindenkinek a személyes története, ami itt a szemünk előtt zajlik nagyban. Mindannyiunk személyes felelőssége az, hogy teszünk-e bármit annak érdekében, hogy a teremtésünk a kollektív jót és lelkünk belső gazdagságát, a másik ember tiszteletét szolgálja-e, vagy csak egyéni érdekeinket.