Belső GPS-em  2013-ban irányított Ubudba, amikor életem 7 éven át tartó legnehezebb periódusának lezárásaképp egy féléves alkotói szabadsággal akartam feltölteni lemerült lelki-szellemi energiatartalékaimat.

Pénzem nem volt ilyen extrákra, így eladtam a házam,  mert úgy gondoltam, hogy életem legjobb anyagi befektetésének a lelkemet kell szolgálnia.

Azt nem gondoltam volna akkor, hogy Bali marasztaló szeretetében még 10 évvel később is részesülök. Az itt töltött évek új megvilágításba hozták nem csak a korábbi nehéz éveket, hanem az egész korábbi létezésemet. Ma már tudom, hogy MINDEN, ami velünk történik, annak értelme van. Ha legalább utólag látjuk az életünk eseményeinek és történéseinek fonalát, akkor Ariadne fonala mentén haladhatunk az élet labirintusában  a Jelenből a Jövő felé. A fonál sosem a Jelenben végződik. Nem tudjuk hol a kezdet és hol a vég, csak az fontos, hogy a “fonalat ne veszítsük el”.

Hiszem, érzem, tapasztalom, hogy van egy belső vezető belül, akinek hangtalan szava annál inkább érzékelhető, minél inkább teret, figyelmet, fontosságot tulajdonítunk neki az életünkben. Ez a belső vezető bölcsebb, kifinomultabb, lényeglátóbb, mint az, akivel azonosítjuk magunkat, mint akinek az elgondolásai, vágyai és elvárásai, érzelmi reakciói szerint akarjuk életünket irányítani. Belső vezetőnk az egyetlen, aki abba az irányba mutat utat, ahol valóban önmagunk kiteljesedése felé haladunk. Ám ennek a belső vezetőnek a felismerése, a vele való kapcsolódás nem is olyan egyszerű.

Már gyerekkoromban rádöbbentem arra, hogy a világ nem egyértelmű. Szerintem a pocsolyába ugrálás például egy szuper jó mulatság volt, ám a felnőttek szerint butaság, és olyat nem szabad, mert koszos leszek. Komoly dilemmát okozott, hogy kire hallgassak: a saját érzésemre, vagy ami mások szerint helyes? Gyakran éreztem azt, hogy nekem, kisgyereknek kell megértenem a felnőtteket, mert ők engem nem értenek.

5 évesen sokat néztem az eget, és azon tanakodtam, mi van azon túl, amit látok.
Az anyám azt mondta, hogy Isten van ott, a felhőkön túl. Ez konkrét dolognak hangzott, de hogy ki, vagy mi Isten valójában, hogyan néz ki, mi a rendes neve, és hogy lehet vele kapcsolatot teremteni, arra homályos válaszokat kaptam az emberektől. Mások tagadták, hogy Isten létezik. Ez a kettős világnézet és homályos utalások szintén összezavartak. Rájöttem, hogy a felnőttek is bizonytalanok sok tekintetben, és a legjobb lesz, ha mégis magam keresem meg az igazságot és a választ: Hogy kell élni? Mi a lényeg?  Mi a helyes?

Később tinédzserkoromban különleges álmaim miatt figyeltem fel arra, hogy van olyan részünk, ami nem tudatos és mégis értelemmel rendelkezik. Álmok, megérzések, különleges tudás, üzenet  érkezhet olyan részünkből, ahová tudatos gondolkodással nem lehet eljutni, csak módosult tudatállapotban, mint az alvás, alkotás, vagy meditáció.

Festés, rajzolás, batikolás, agyagozás, írás közben tűnt úgy, mintha ez a titokzatos erő  vagy energia belülről vezetne. Ezért is változtam át látszerészből inkább fazekassá, hogy ezzel az erővel az alkotáson keresztül kapcsolatban maradjak. Ám az alkotás folyamata jóval mélyebbre vezetett, mint a kerámiatermékek készítése. Magamtól fedeztem fel azt, amit úgy hívnak: művészetterápia
Többet akartam tudni a bennem rejlő világról. Így a kerámikusságom alatt lélektant kezdtem tanulni.

Az ELTE pszichológia szakán sok-sok információval és tudással lettem gazdagabb a pszichés-érzelmi működéssel kapcsolatban. Ám titokzatos belső világom megismerésének folyamatában Freud, de főleg Jung hozott megerősítést: a tudattalan szféránk rejtélyes módon valóban üzeneteket tud küldeni a tudatunk számára. Olyan tudás érhető el, amely személyes belső világunkban rejtőzik, álom vagy relaxált állapot során, alkotás közben, meditatív elmélyülés során férhetünk hozzá. A transzperszonális és jungiánus szemléletű pszichológia tanulása mellett a művészetterápiás önismereti élményeim, a sámánizmus, keleti misztika, arab varázslás, tibeti buddhizmus kurzusok, majd a halál és spiritualitás témakörében megírt diplomamunkám során  szereztem jelentős ismereteket a lélek világáról.

Az integratív pszichoterápiás képzés és sajátélményű hipnoterápiás folyamatom, a szimbólumok világában való elmélyülés, a tarot kártya több mint 20 éves gyakorlata, saját tapasztalataim hatása mágusokkal, papokkal, gyógyítókkal való találkozásaim során, a Camino, spanyol zarándokút végiggyaloglása, és 10 éves pszichológusi praxisom transzformáló folyamata arra inspirált, hogy menjek még tovább a saját határaimon.

Megérzéseim vezettek Balira. Áldom a hitemet, hogy el mertem adni a házam és adtam magamnak egy lehetőséget, hogy kövessem a titokzatosan, de érezhetően működő belső vezetést. Kikerültem abból az energiaáramlást korlátozó kollektív hitrendszerből, melyben korábban éltem. 2013 óta csak egy bőröndnyi ruha, néhány könyv, alkotóeszköz, és persze a laptop meg a mobiltelefon van velem.

Balin önkéntes alapon 9 hónapon át művészetterápiás eszközökkel segítettem szellemileg sérült gyerekeket. Jelenleg is alkotok, festek, agyagozok, tanulok, ezúttal Bali kultúráján, spirituális világán, egyéb lehetőségein keresztül. Ennek a folyamatnak a gyümölcse ez a blog és az elvonulások is, melyben a szigeten eltöltött tapasztalataim esszenciáját közvetítem.

Most is szoktam nézegetni az eget. Képzeletben leülök a kisgyerek mellé, aki voltam. Hallom a kérdését: ” Mi van azon túl, amit látok? ” Úgy tűnik, egész életemben erre a kérdésre keresem a választ.

 Király Mónika