ahogy más ember lát

Az agyag- és lélekformáló pszichológus

Csermák Zoltán | 2017.02.03. [20:54]

Király Mónika pszichológus pályája fazekasként és keramikusként teljesedett ki. Életében e két foglalkozás tökéletesen összeegyeztethető, hiszen az alkotás a lélek és a matéria világában is hasonlóságokat mutat. Sóskúti lakhelyéről Balira költözött, Ubudban, a művészetek váro­sában egy árnyas ligetben beszélgettünk.

Kiraly Monika_b

– Élete 180 fokos fordulatot vett: foglalkozást, életvitelt és földrészt váltott. Mit hagyott maga mögött szülőföldjén?

– Nem a klasszikus karriert futottam be, inkább mindig a belsőm vezérelt. Hajdúnánáson érettségiztem, de hiányzott az elképzelésem további pályámról. A főváros vonzott leginkább, s amikor barátnőm látszerésznek tanult Budapesten, akkor én is az optikusi mesterséget találtam üdvözítőnek. A bizonyítvánnyal a kezemben bizonytalanodtam el igazán, pedig a legelegánsabb helyen, a Sophia Loren Szalonban találtam munkát. A csillogó környezetben mégsem éreztem otthon magam, s valamiféle alkotómunka után vágyakoztam.

– Ezt a pszichológiában vagy az agyagformálásban találta meg előbb?

– Ismét egyik barátnőmet követtem, aki népi játék és kismesterség-szakoktató képzésre jelentkezett. Az iskolában szerettem meg az agyagot és a fazekasmesterséget. Olyannyira a formálható föld bűvkörébe kerültem, hogy most az Agyag misztériuma című könyvön dolgozom. Úgy érzem, az agyagban egy ősi energia, s ezen keresztül egy mély lelkiség rejtőzik. Ezt akkor érzem, amikor a kezembe kerül a több millió éves sárgolyó, és sugározza felém illatát, erejét. Elkezdem alakítani, de ellenáll: mint egy kis mágikus lénynek, saját akarata van. Az alkotásban megengedem, hogy azzá váljon, amivé kíván. Át kell élni ezt az érzést, beszélni róla sokkal nehezebb.

– A gerencsér mesterség a lélekbúvár pályával egészült ki?

– Az alkotófolyamat közben a lélek mélységeit sejtettem meg. Úgy éreztem, hogy ez egyben önmagam megismerését is segíti. A lélek működését szerettem volna tudatosan megérteni, ezért végeztem el az ELTE pszichológia szakát. Pályakezdőként hajléktalanokkal, majd nehézsorsú gyerekekkel foglalkoztam; így ötvöztem az alkotást a pszichológusi munkával. Önmagam alaposabb megismerése vezetett el a spanyolországi zarándokútra, az El Caminóra is. Tizenhét évi házasság után férjemmel szétváltak útjaink, de azóta is szeretetteljes barátságban maradtunk.

– Az életében történt változás vezette Balira?

– Először tanulni akartam, például nagyon érdekelt a művészetterápia. A külföldi egyetemek anyagi szempontból elérhetetlenek voltak, s egy véletlen – egy festőnőt bemutató videoklip – terelt Bali felé. Megtetszett a filmen Flora Bowley egyénisége, intuitív, bátor festészete. Az fogott meg különösen, hogy a vászon előtt még gondolata sincs a végleges képről; felrakta a színeket, alakította, s végül egy olyan kép állt előtte, amely belőle fakadt, de nélkülözte a tudatosságot. A blogjában beszámolt arról, hogy a szigeten élt egy évet, és workshopokat is tartott. Ezért úgy határoztam, ott a helyem.

– Találkozott a művésszel?

– Sajnos nem, de szerepe elévülhetetlen az életemben: ráirányította figyelmemet a kis édenre. Egyszer olvastam, hogy Bali a művészetek és az istenek szigete, s magamnak korábban két szót írtam fel: művészet és Isten. Alig döntöttem el az utazást, amikor Sebestyén Anikó írónőtől kaptam a Facebookon üzenetet. Ő írta a Kakasvér és virágszirom–Egy év Bali szigetén című könyvet. Anikó ismeretlenül keresett meg, s figyelmembe ajánlotta remek kötetét. Hiszek a véletlenekben, egy órával korábban döntöttem el, hogy a híres szigetre utazok, s az üzenetet az „istenek jelének” tekintettem. Ráébredtem, hogy úgy kell az életemet alakítanom, mintha Flora Bowley festménye lennék.

– Mivel Balin beszélgetünk, úgy látom, sikerült a terve.

– Igen, sőt nem is egyedül érkeztem. Amikor barátnőmnek elárultam titkos utazási álmomat, rögtön megértett, s útitársul szegődött. A jövőm rendezésében neki is jutott szerep: az első éjszakai szállásunkon megkérdezte a vendéglátótól, hogy ismer-e egy jógahelyet Ubudban, a művészetek városában, ahol további életemet elképzeltem. Az Intuitive Flow Stúdiót javasolta. Megfogott a környék varázsa, s nagyon ismerősnek is éreztem. Ezután felgyorsultak az események, a jógastúdió vezetője ajánlott egy festőt, akinél lakhatnék, s talán tanítana is egyben.

– A művelt Nyugaton, ha beállítana valahová, kvártélyt s tanítást kérve, valószínűleg fenntartásokkal fogadnák. Itt másképpen történt?

– Vettem egy mély lélegzetet, s elmentem a megadott címre Wayan Karjához, aki éppen otthon volt, s időt is szánt rám. Természetesnek találta jövetelemet és szándékaimat. Talán, mint a középkori Európában, olyan vándorként tekintett rám, aki a messzi távolban keres tanítót. Festményei már az első pillanatban is nagy hatással voltak rám, meditatív képeket álmodott vászonra, s a festményeknek olyan kisugárzás van, amelyektől a néző is átveszi hangulatát. Amikor, kiderült, hogy a mester a pécsi egyetemen művészetterápiát is tanult, éreztem, hogy a véletlen ismét gondjaiba vett. Mi ez, ha nem Isten keze?

– Eddig az agyagformálás szeretetét említette. Azért a festészet némileg különbözik az ősanyagtól…

– Bennem semmiképpen sem válik ketté, mivel számomra maga az alkotás a fontos. Nem tervezem el előre, hogy mit készítek. Az intuícióra, a bölcs erőre hagyatkozom, így olyan ötletek és újdonságok lépnek be az életembe, amit az én gondolkodó agyam soha nem találna ki. Álmainkat sem mi ellenőrizzük, egyszerűen jönnek maguktól. Az agyaggal való kapcsolatom is kiteljesült: hetente többször járok egy kerámiastúdióba, munkáimban itt is a bátor, ösztönös fantázia kap helyet. Amikor tőlem kérnek tanácsokat, akkor ezt a belső vezetés érzését próbálom átadni. Sokszor javaslom, hogy csukják be szemüket, s érezzék a születő alkotást. Munkáimban a szertartások ősi dísze, a virág a meghatározó, így sok formált cserép virágtartóként is szolgál. A kész kerámiák egyelőre még nem eladók, csak ajándékba szánom azokat.

– Máté evangélista említi a Bibliában az ég madarait, amiket a mennyei Atya táplál. A fogyasztói társadalomban a mindennapi kenyér beszerzése viszont pénzt kíván.

– Amikor eljöttem az otthonomból, házamat eladtam, így anyagi biztonságom is megszűnt. Az országról keveset tudtam, a nyelvét sem beszéltem, s gondolkodása is ismeretlen volt számomra. Mögöttem áll némi pénz s a jövőmbe vetett hitem. Utamat fél évre terveztem, az utána következővel nem számoltam. Éreztem viszont, hogy ez a hat hónap megváltoztatja életemet, s ez megérte a kockázatot. Harmadik éve élek már a szigeten. Életem is újabb fordulatot vett, Wayang Karja egy kiállításán ismerkedtem meg mostani párommal, aki a művészeti életben dolgozik újságíróként. Beszélgetéseinkben a közös gondolkodás dominált, de azért bennem volt a kisördög, így fél év múlva hazautaztam, s az időre bíztam közös jövőnket. A kapcsolat időtállónak bizonyult, társam eljött haza értem: érzelmeink kiállták a próbát. A sors tehát tovább hordozott a tenyerén.

– Nemcsak az agyagot, hanem a betűket is szorgalmasan formálja: blogja egy igazi vallomás a sziget szeretetéről és tiszteletéről.

– A blogomban először csak magamról akartam közvetlen ismerőseimnek hírt adni. Viszont egyre többen írták le gondolataikat, jelenleg hatszáznál több a követők száma. Amikor jobban megismertem a szigetet, úgy éreztem, élményeimet megosztom a Balit szerető vagy ide készülő magyarokkal is. Sokakat a külsőségek érdekelnek, a pálmafák, tengerpart, étkezés, viszont Bali filozófiájáról, spiritualitásáról és mélyebb művészetéről kevesen tudnak. Szeretném, hogy aki eljön a messzi távolba, az a sziget igazi arcát ismerhesse meg. Nem vagyok egyedül, Balin számos magyar él; többeket, mint engem is, elvarázsolt a sziget „szívóhatása”.

– A Magyarok Balin Face­book-oldallal közösséget épít?

– Az oldalt csupán elkezdtem, s reméltem, hogy az itt élő magyarok kapcsolódnak hozzá. Inspirálni szerettem volna mindenkit, hogy ossza meg gondolatait, fotóit a többiekkel, s apróbb felfedezéseiről is számoljon be. Sajnos ebben egy kicsit magamra maradtam. Többen vannak a távoli Balira kíváncsi érdeklődők. Mások az itt töltött napokat idézik fel az oldalon, megint mások információt cserélnek vagy beszélgetnek. Számos programra hívom fel a figyelmet, s ezt örömmel fogadják. A mit érdemes itt megnézni, hogyan lehet itt letelepedni kérdésre viszont én is csak általánosságban tudok válaszolni. Amikor a medencés apartman árakról érdeklődnek, akkor sem szívesen folytatom a beszélgetést. Egyre többen megtalálnak, többükben örömmel fedezem fel az ide érkező önmagamat.

– Ha körültekintek, szépen művelt rizsföldek, pálmák vesznek minket körül, az asztalon hideg kókuszdióból szürcsöljük a nedűt. Élete révbe ért a kis édenben?

– Bali olyan, mint egy szerelem, kicsit elbódít, s elkezd vezetni. A természetben vagyunk, a kis ősi lények, a gekkók, a fákon a madarak velünk élnek. Ubudot a művészet lengi körül, szobrok, alkotások néznek ránk. A művészek folytatják az ősök hagyományát, mitikus témákat dolgoznak fel, a természet titkait lesik el. Erősen hatnak rájuk a balinéz szertartások, az istenközpontú gondolkodás, a világos-sötét ellentétpár megítélése. Az alkotásból élnek ugyan, de a műveikkel szolgálnak is, s elsősorban nem saját magukat állítják a középpontba. E környezetben a nyugati ember lelke is szárnyra kap. Nem mindenki érzi így, másokat taszít a sziget, idő előtt utaznak vissza. Sokszor az az érzésem, a sziget is egy önálló lény: akiket szeret, azokat elhalmozza kincseivel, másokat elmar maga mellől. A lelkem itt egyfajta otthonra talált.

A cikk az alábbi címen található:
http://www.erdelyinaplo.ro/interju/az-agyag-es-lelekformalo-pszichologus